A költészet napjához kapcsolódva Tata különböző pontjain, közterületeken, iskolák és intézmények közelében összesen 2012 magyar vers hangzik el, az előadók köre a legkisebbektől a középiskolásokig terjed. A több mint húsz helyszínen kétezer főt megmozgató rendezvényre a diákok mellett felnőtt versmondók is jelentkeztek.
Szintén Komárom-Esztergom megyében, Oroszlányban szerdán a városi könyvárban rendeznek kistérségi vers- és prózamondó versenyt, Komáromban Optimistán bele a reménytelenségbe címmel Dörner György színművész ad önálló estet a Jókai moziban. Tatabányán csütörtökön tartják a diák- és ifjúsági önkormányzat által szervezett vers- és prózamondó verseny városi döntőjét. Dorogon pénteken Búzás Huba költő, Feledy Gyula Zoltán festő és Gyurcsány Ferenc politikus lesz a Haladó Demokraták Asztaltársaságának vendége. Tatabányán a József Attila Megyei Könyvtárban április 16-án Versek négy tételben címmel Tóth Zsóka helyi előadóművésszel beszélget Pápai Ferenc.
Forrás: MTI
Kommentek