[caption id="attachment_21485" align="alignright" width="240" caption="Fotó: MTI"][/caption]

Őszintén szólva a Pokoli vígjáték egyfajta katyvasz: egyszerre akar komolyzenei koncert, egyszemélyes dráma és a címben emlegetett vígjáték lenni. Ez pedig nem megy. Még úgy sem, hogy a prózai részeket egy olyan nagyszerű színész viszi, mint Malkovich. A színész társnak kapott két kitűnő hangú énekesnőt is, de ez sem segít. Kimondhatjuk, hogy az elképzelés tulajdonképpen nem rossz, de a rendezés nem sikerült túl jól, így az operába oltott próza nem jött össze, az egész történetnek igazából se elje, se vége.

Így azt mondhatom: csalódottan távoztam a színházból az előadás végén. Vágytam arra, hogy jól szórakozzam, de ez nem igazán jött össze. Így egy idő után már csak azokat a részeket vártam, amikor Malkovich játszik, érdekelt mit tud. Abban pedig nem csalódtam, hozta azt a formát, amit egy hozzá hasonló kaliberű színésztől vár az ember. Az egyik percben kedves férfi volt, aki bűbájosan beszél a közönséghez, poénkodik azon, hogy ő az Új Színházban szeretett volna fellépni (erre később visszatérünk), majd tanácsokat oszt a nőkről, a következő pillanatban pedig fojtogató pszichopataként jelent meg, aki saját melltartójukkal ölte meg a nőket. Ha kellett kimért és modoros volt, ha arra volt szükség, akkor humoros.

A Pokoli Vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásainak alapját Jack Unterweger (őt személyesíti meg Malkovich – a szerk.) önéletrajzi regénye adja. Unterwegert 1976-ban gyilkosságért ítélték el, a börtönben kezdte írni Purgatórium című könyvét, mellyel komoly sikert aratott. Annyira népszerű lett, hogy szabadulása után  közönségtalálkozókra, televíziós show-kba hívták. Mindeközben prostituáltak ellen elkövetett gyilkosságok ügyében nyomozott a rendőrség. Ahogy haladtak az ügy felgöngyölítésében úgy derült ki, hogy összefüggés van Unterweger utazásai és a halálesetek között. 1994-ben kilenc gyilkosságot bizonyítottak rá. A férfi letartóztatása után nem sokkal öngyilkos lett.

Az, hogy ki a darab főszereplője, Malkovich vagy Unterweger nem teljesen egyértelmű. A színész ügyesen lavírozik a két figura között, így sokszor a néző nem tudja eldönteni, hogy melyiküket is látja éppen a színpadon. És, hogy hogy jön ide az Új Színház? Nos, a darab lehetőséget ad az improvizációra is a szöveg terén, így (valószínűleg) Malkovich minden helyszínen  némileg változtat rajta. Nálunk például arról beszélt, hogy szeretett volna az Új Színházban fellépni, de azt nem lehetett. Ezért láthatja őt a Vígszínházban a közönség. Mindezt elmondta John Malkovichként és Jack Unterwegerként is. Utóbbiként úgy fogalmazott: azért nem mehetett az Új Színházba mert dekadens és külföldi. Ráadásul osztrák. Hogy vajon Malkovich és stábja mit és honnan hallhatott, tudhatott az Új Színház körül kialakult helyzetről, az örök rejtély marad, az viszont biztos, hogy a teátrum így bekerült a darabba. De Malkovich ügyesen poénkodott a Vígszínház társulatával is.

„A társulat a délutáni előadásra jött. Szerettem volna velük találkozni, de nem igazán ment. Tegnap este bemutatójuk volt, „A lovakat lelövik, ugye?” nyitóestjét tartották és délután még mindig részegek voltak” – mondta a színpadon akkor éppen Unterwegerként jelen lévő Malkovich.

Hiba ide, katyvasz oda mindenképpen érdemes volt ezt a darabot látni, ha másnem azért, hogy „közelről” megnézzük John Malkovichot, vagy azért, hogy ezek után még jobban tudjunk értekelni egy tényleg jó magyar előadást.