Kultography

Dániel Vali és Roskó János kapja idén a Kállai Ferenc-életműdíjat

Dániel Vali és Roskó János kapja idén a Kállai Ferenc-életműdíjat

Kultography írása itt: - 2012-03-19 16:30

Az elismerést az István, a király című előadás előtt vehetik át a díjazottak - közölte a színház hétfőn.

A tájékoztatás szerint a díjat, amelyet idén adnak át második alkalommal, 2011-ben Kállai Ferenc végrendelete alapján alapították, özvegye segítségével. Az alapító okirat szerint az elismerést a Magyar Színház és a régi Nemzeti Színház egy-egy húsz éve a társulatnál dolgozó színészének, valamint az előadások létrejöttében közreműködő technikai munkatársnak adják át a színházi világnapon.

Dániel Vali a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben végzett Simon Zsuzsa és Gáti József tanítványaként, azonnal a Nemzeti Színház szerződtette. Azóta folyamatosan a társulat tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. Művészetét 2002-ben Aase-dí­jjal, 2008-ban pedig a Magyar Színház Főnix dí­jával ismerték el. A Magyar Színházban jelenleg Mrs. Higgins szerepét alakítja a My Fair Lady című produkcióban, látható Háy János Házasságon innen, házasságon túl és John Ford Kár, hogy kurva című darabjában, valamint a Sweet Charity című előadásban is játszik.

A színház közlése szerint Roskó János öltöztető 1989 augusztusa óta tagja a társulatnak.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása