A Katona József Színház és az AEGON Magyarország együttműködésében induló sorozatot szerkesztője, Eszéki Erzsébet koncepciója szerint, minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként, az előadásokat gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánják.
Minden Kettőspont est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, azt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal.
Az első est nem a Cigányok című előadásról és nem a cigányságról szól, sokkal inkább a szinte mindenki által ismert kiszolgáltatottságról és a sorstalanságról, arról, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amelyben kirekesztetté válunk. A produkció mottója Rainer Werner Fassbinder filmjének címe: A félelem megeszi a lelket, amelyet azért választott a szerkesztő, mert az alkotás szívszorító módon hozza testközelbe egy bevándorló és egy idősebb német nő szerelmét, szoros összetartozását, valamint azt a dermesztő légkört, a fájdalmas kiközösítést, amely körülveszi őket. Az est folyamán két kortárs irodalmi mű is elhangzik: Tóth Krisztina novellája és Dragomán György írása.
Az előadáson fellép Fullajtár Andrea és Lengyel Ferenc, a közreműködők között van Horváth Mária (ének), László Attila gitárművész és Lukács Miklós cimbalomművész. A koreográfus Horváth Zsófia, az est házigazdája Lévai Balázs. Az esemény vendége Grecsó Krisztián író, aki Tersánszky Józsi Jenő Cigányok című színdarabját továbbírta, Máté Gábor, az előadás rendezője, Rostás Ottó rendőr zászlós és Rózsa Béla, a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves gitáros tanulója.
Az idei évben hat Kettőspont estet terveznek. Ebben az évadban három produkciót mutatnak be, majd szeptember, október és november végén láthatóak a sorozat következő darabjai. Április 19-én a Gothár Péter rendezte A filozófus című előadás, május 24-én pedig a Zsámbéki Gábor rendezte a Kispolgárok című előadás egy mozzanatát járják körbe a sorozat keretében.
Forrás: MTI
Kommentek