Ezekkel a kérdésekkel kezdődött az az interjú, melyet Dalotti Tiborral, a showtánc-világbajnok Botafogo Táncegyüttes koreográfusával készítettünk néhány nappal ezelőtt, új darabjuk, A Mester és Zuriel premierje előtt. A kérdésekre mostantól mindenki maga kaphat választ – a darab kedden debütált a Nemzeti Táncszínház színpadán.

A szerelmi háromszög örök téma, legyen szó filmként, könyvként vagy éppen színházi előadásként történő feldolgozásáról. Egy estényi táncban megfogalmazni – szintén szép kihívás. A Botafogo Táncegyüttes új darabja során erre tett kísérletet, és sikerült is neki. Sőt, Sokkal többet is mutatott. A táncmesternek és tanítványának ugyanazon nő iránti szerelme az alaptörténeten túl számos más síkot is a néző elé tár. Mert a két férfin kívül a jó és a rossz is küzd egymással, és ahogy az ember a darabot figyeli, újabb és újabb rétegek bomlanak le a színpadon. Ezen rétegek, üzenetek közül sok talán egyértelmű, ám ahogy minden művészeti alkotás, ez is tartogat mindenki számára valami mást, valami sajátot.

A táncos darabok nagy veszélye, hogy sokszor történetet akarnak elmesélni, ám nem tudják kellően kifejezni, így a látvány mellett jó adag értetlenség is marad a nézőben. A Mester és Zuriel ezt a hibát nem követi el – az egyes táncok, jelenetek koreográfiája tökéletesen érthetővé teszi, mi is történik éppen. A főszereplők kifejezőkézsége elismerést érdemel, lenyűgöző táncukkal bámulatba ejtik a nézőt. Mindemellett a stílusok váltakozása – egy kis break, aztán rumba, majd megint valami más – egy izgalmas, érdekes légkört teremt. A történet, a gyors és lassú részek váltakoztatása, az apró részletekig kidolgozott mozgások kerek egésszé állnak össze, így várhatóan – a SAKK című darabjuk után –, újabb Botafogo közönségkedvenc született.