Nagyjából a harmadik kínos és szellemtelen verejtékes versikénél szoktam elhajítani ezeket a kicsiny, de annál drágább köteteket, hol a prozódia botlik nagyot, hol a rímet rontják el, hol meg egyszerűen a magyar nyelvvel vív kilátástalan küzdelmet a szerző.

Na, Varró Dani nem ilyen.

Már az első kis kötete (Akinek a lába hatos) nagyon jó volt, még egy-kétéveseknek is simán lehetett olvasgatni. Nyilván nem értenek belőle sokat, és valószínűleg nem értékelik a jó kis rímeket, de mivel jó a hangzása, nem döcögnek a ritmusok, és úgy általában is szerfelett hasonlít a szülők által használt nyelvhez - jelesül a magyarhoz -, ezért szívesen hallgatják, legalábbis amíg egy sokkal fontosabb dolog, - mondjuk, bármi, ami mozog, csilingel, kattog, stb. - el nem vonja a figyelmüket.

No, gondoltam, hogy ha Daninak akkor volt egészen pici a gyermeke, Misi, úgy majd ahogy növekszik, biztosan újabb mondókáskönyvek látnak napvilágot. Bár lottózni lenne ilyen egyszerű, gondoltam, amikor megkaptam a második könyvecskét, amelynek a címe: Akinek a foga kijött. Nem is tévedtem, Miska fejlődését követhetjük tovább a mondókákon keresztül, megtudhatjuk, hogy a fogacskákon kívül már áll, sőt jár, pakol, - hát istenem, időnként szerteszét. Meg rombol is, de akinek van gyereke, megnyugvással tapasztalja, hogy hírneves fiatal költők is pont ilyen utódokat nemzenek.

Ráadásul Dani maga is a XXI. században él, tehát olyan környezetben, olyan problémákkal körülvéve, mint mi mindannyian, tehát amikor gyermekverset ír, akkor sem tud másról, máshogyan írni, mint arról, amit maga körül lát. Eldobható pelenkáról, krémhegyekről, számítógépet rongáló gyermekről és ehhez hasonlókról. Van néha olyan érzésem, hogy sokszor nem is a gyerekekhez szól, hanem kifejezetten a szülőknek címzi a sorokat, ránk kacsint ki, rajtunk mulat - meg persze magán is.

Azt hiszem, Weöres Sándor mondta egyszer, hogy ő nem gyerekverseket ír, hanem verseket, és különben sem kedveli a gyerekeket... No, Daniról annyi azért elmondható, hogy ha nem is minden gyereket, de a Misi nevű sarját igencsak szereti. Hát nem lehet mindenki Weöres Sándor...

Megkímélek mindenkit attól, hogy sok és hosszú idézetet olvasson a könyvből most, így mindössze egyetlen négysorost citálok csak ide:

Pici fiam, ne bömbölj!
Nem kaphatsz a sörömből.
Csak fölnőttek ihassák,
nincs a földön igazság.

Természetesen mindezzel nem azt akarom mondani, hogy csak azok a gyerekkönyvek jók, amelyeket Zelkhez vagy Weöreshöz hasonló kaliberű költők írnak, de az mindenképp igaz, hogy ha a magyar nyelv avatott szakmunkása veszi a kezébe a billentyűzetet, akkor az azért garancia arra, hogy nyugodtan felolvashatjuk a gyereknek. Sem ő, sem mi nem fogunk csalódni.