Kerek számhoz érkezett a Váci Tavaszi Fesztivál, hiszen idén már 10. alkalommal rendezik meg a tavaszköszöntő rendezvénysorozatot március 16. és április 1. között. Az esemény központjába a zene, a zene szeretete áll, de természetesen más társművészetek képviselői is fontos helyet kapnak a palettán. A jubileumi fesztiválon színes, egyedi és színvonalas programokkal várja a művészetek kedvelőit a Madách Imre Művelődési Központ. A tavaszváró fellépői között szerepel Bogányi Gergely Kossut-díjas zongoraművész, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, Pintér Tibor és a Sziget Színház Társulata, de hallhatjuk Csuka Ágnes zongorajátékát, valamint a Csík zenekar koncertjét. Grandpierre Attila a zene kozmikus erejéről beszél, Ókovács Szilveszter és Dónusz Katalin pedig énekhangjával varázsolja el a váci közönséget.
A rendezvényről természetesen idén sem hiányozhatnak a helyi művészek, zenészek, együttesek, hiszen nélkülük nem is lenne igazán váci a Váci Tavaszi Fesztivál. Így a felsorolásból nem maradhat ki a Farkas Pál karmester által vezetett Váci Szimfonikus Zenekar, valamint a Váczi Néptáncegyüttes sem.
„A közel három hét művészeti eseményei bizonyítják, hogy Vác városa méltó viselője a Kultúra Magyar Városa címnek.” – olvasható az esemény honlapján.
Kommentek