Mint a csoport egyik tagja, Ninni Wager elmondta, Tuuli Toivolával és Kika Wikmannal 2010-ben alapították a művészcsoportot Helsinkiben. Budapesti kiállításukon bemutatnak egy szobrot, egy, a galéria terére szabott, több kilométer hosszú kötélből készülő, helyspecifikus installációt és két videoinstallációt.
Ninni Wager 29 éves, a svédországi Uppsalában született, egy finn nagyvárosban, Vantaa-ban nőtt fel és Helsinkiben él. Gyakran megfordul Budapesten, a FIKSE - munkája nyomán - tagjává választotta, így ő az "összekötő" az Airbakers csoportban.
Konkoly Ágnes, a FIKSE titkára arról beszélt, hogy a finn formáció a némileg vészjósló címet viselő kiállításon a barátság és az emberi együttműködés mélyebb rétegeit igyekszik feltérképezni.
Ahogy felidézte, a kiállított videomunkák történéseit szemlélve többek között arra csodálkozhatunk rá, hogy bizonyos együttműködések sikerét valójában mennyire nem a verbalitás határozza meg. Példaként említette, hogy a víz alatt úsztatott, összekötözött facölöpök irányítását és a végtelen hosszúságú zsineg felgombolyítását Helsinki utcáin és a havas parkokban az egymástól távoli szereplők csakis zsigeri megérzésekkel tudják koordinálni.
Az Airbakers művészcsoport a korábban készített műtárgyakon kívül egy, a kiállításra megjelenő, számozott kiadású fanzine-nal várja a látogatókat - tette hozzá a titkár.
A fanzine kifejezés két angol szó: a fan (rajongás, rajongók) és a magazine összevonásából keletkezett a 40-es évek elején, de mai értelmében a 70-es évekbeli punk mozgalom első hullámához köthető. Az adott szubkultúrát érintő témákkal foglalkozó, általában ingyenesen, vagy kis összegért beszerezhető folyóirat - jegyezte meg Konkoly Ágnes.
A finn kortárs művészek tárlata március 10-ig tart nyitva.
Forrás: MTI
Kommentek