A kecskeméti rajzfilmstúdió megőrzi az eddigi hagyományos rajzfilmgyártást is, de a magyar állam, az Európai Unió, az Európai Fejlesztési Alap és a Docler Video Production Kft. támogatásából, valamint saját forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően háromdimenziós alkotások megvalósítására alkalmassá vált - hangsúlyozta a stúdió vezetője. Mikulás Ferenc bemutatta azokat az új fejlesztéseket és szoftvereket, amelyek a háromdimenziós filmkészítés mellett a papír nélküli, számítógépbe történő rajzolást is lehetővé teszik. A stúdióban alkalmazzák a Rátai Dániel által kifejlesztett Leonar3Do elnevezésű, virtuális térben alkalmazható háromdimenziós operációs berendezést is.
„A nagy kérdés az, hogy a meglévő technikai eszközeikhez tudnak-e elegendő megrendelőt szerezni. Szeretnénk partnernek megnyerni a Magyar Televíziót, ezért egy 400 millió forint összegű ajánlati csomagot állítottunk össze. Ebben szerepelnek olyan félbe maradt filmek, televíziós sorozatok, amelyeket a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése miatt nem tudtak befejezni. Reméljük, hogy a televízió fogadókészséget mutat a stúdió ajánlatával kapcsolatban” – nyilatkozta az MTI-nek Mikulás Ferenc.
A sajtótájékoztatón, majd az azt követő filmbemutatón részt vett Andrew G. Vajna, a magyar film megújításával megbízott kormánybiztos is, aki annak a véleményének adott hangot, amely szerint a háromdimenziós filmé a jövő az animációs alkotások területén is. A kormánybiztos kiemelkedőnek ítélte a rajzfilmstúdió tehetséges és kreatív alkotói által elkészített filmeket, melyekből négy rövidfilmet a sajtótájékoztató keretében be is mutattak. „A készülő alkotások, a televízió elképzelése és a közönség igénye között összhangot kell teremteni. Olyan filmeket kell gyártani, amelyeknek van közönsége, mert szép dolog a különböző fesztiválokon elért siker, de abból nem lehet fenntartani egy stúdiót” - mutatott rá Andrew G. Vajna.
Forrás: MTI
Kommentek