Van egy nagy sál, amit még Puskin kezdett el kötni valamikor az 1800-as években, később átvette tőle Tolsztoj, Dosztojevszkij, Paszternak, és most ott pihen egy bizonyos Ljudmila Ulickaja kezében. Pattog a kötőtű, és az egyszerű, durva fonalból készült szürke sál körbejárta már az egész világot.

Ulickaja világában van valami tökéletesen oroszos és van valami tökéletesen európai. Hősei lehetnének akár franciák, olaszok, vagy németek. Lehetnénk mi is. Tehát az írónő fog minket, körülvesz barátokkal, akiket már iskolás korunk óta ismerünk, felöltöztet egy olyan ruhába, amibe bele van írva későbbi sorsunk (és erre időnként utalgat is), és fölénk húzza a 20. század második felének nagy, szürke felhőit. A helyszín Oroszország, vagyis ugye a szovjet nemzetek szürke uniója. Látjuk Sztálin temetését, ahogy a népvezér még halálával is ezreket öl meg, akiket a nagy gyászban halálra tapos a tömeg. Megismerjük Moszkva zegzugait, megtudjuk, hova járt tenni a szépet az ifjú Puskin, és mindez egyszerre olyan természetes és borzasztó, mint a regény hőseinek első randevún viselt pacsulija. A történelem nagy eseményei és a regény főhőseinek élete pontosan illeszkednek egymás mellé, és úgy tűnik, hogy teljes békességben léteznek egy helyen és egy időben. Időnként pedig valahogy mégsem ilyen egyszerű ez.

Az Imágó három fiú barátságáról szól, életükről, szerelmeikről, és ahogy a már említett beléjük oltott sorsuk néha összegubancol és néha kisimít mindent. A regény több mint 600 oldalas, sok-sok szálon fut, egy-egy szál néha hirtelen véget ér, vagy találkozik egy másikkal, de Ulickaja bravúrja, hogy nem érezzük magunkat elveszettnek a műben, és egy percig nem unatkozunk. Ami lássuk be, hogy egy ilyen nagy alkotásnál nem kis dolog. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy aki nem szereti az orosz realizmust, nem feltétlenül fogja szeretni az Imágót sem. Nem is neki íródott. A szerző nemrég megemlítette, hogy egyre nehezebben fog bele az írásba. Nehéz örökség az övé, és ezt az orosz hagyományt kézbe venni hatalmas felelősség. Ez a súly a történetekben is visszaköszön, és így az Imágó nem is könnyű lányregény, amelyet könnyed nyári délutánokon olvasgathatunk limonádét szürcsölve.

Hideg téli estékre ajánlott, forró teával, és egy nagy, szürke, szúrós sállal.

Ljudmila Ulickaja Imágó című regénye a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.