A Páger Antal-színészdíjat még 2001-ben alapította a makói képviselő-testület, hogy méltó emléket állítson a város nagy szülöttének, Práger Antalnak. A kitűntetést évente egyszer egy színésznek ítélik oda, a tavalyi évben Rudolf Péter vehette át a Práger-gyűrűt. A szakmai kuratórium tagjai: Hegedűs D. Géza, Tordy Géza, Szalma Tamás és Réz András filmesztéta.
A rendezvényt a hagyományokhoz híven idén is a makói Hagymaházban tartották, ahol a gyűrű átadása után Réz András beszélgetett az idei év kitüntetettjével, Kútvölgyi Erzsébettel.
Kútvölgyi Erzsébet 1950-ben született Budapesten, 1969-ben jelentkezett a Színház és Filmművészeti Főiskolára, ahol kitűnő osztályzatokkal végzett. 1971 óta a Vígszínház tagja, a társulat kétszer szavazta meg számára az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért járó Ajtay Andor-díjat (1995, 1999), 1996-ban pedig neki adományozták a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is.
Több, mint nyolcvan színházi bemutatója során megformálta Szent Johannát, Edit Piafot és a Nyugati Boszorkányt is az Ózból. Szerepelt a Kisváros sorozatban, a Szezon című filmben, de ő adta hangját Picurnak is, a Pom-Pom meséiből. Művészi munkáját többféleképpen is elismerték: 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1990-ben lett érdemes művész, a Kossuth-díjat 2008-ban vehette át.
Forrás: MTI/Kultography
Kommentek