A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Média design szakos hallgatói egy kísérleti kurzus keretében vizsgálták az újrahasznosítás eddigi gyakorlatát. Az elromlott és fölöslegessé vált háztartási gépeket szétszerelve ismerkedtek a dizájn nélküliség esztétikájával, majd a szétszerelést követően a hasznosítható alkatrészekből új konstrukciókat építettek.
Olyan, nagyrészt hipotéziseken alapuló eszközöket, berendezéseket készítettek el, amelyeket a fantázia szült, tehát tudományosan megalapozatlanok, és korunk technológiájával egyelőre kivitelezhetetlen szerkezetek.
Ennek következtében jöttek létre olyan eszközök, melyek a mindennapi életünk megkönnyítésére szolgálnak, mint például a Speer2.0, amellyel akár a háztetőkön ugrálva is bejárhatjuk a várost, a MobilPort, melyet kisméretű tárgyaink elküldésére használhatunk, a Revolve-R térbeli rajzoló eszköz, vagy akár a CP/MX-42 elnevezésű bolygókutató mikro-robot. A kiállítás során ezeken kívül számtalan más hasznos eszközzel is megismerkedhetnek a látogatók.
Kommentek