Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár, Az Operaház Fantomja, Hair, West Side Story. Az örökzöld dallamok ráadásul most egyetlen, nagyszabású produkcióban, a StarDust: A Musical Show-ban csendülnek fel, olyan sztárok közreműködésével, mint Mahó Andrea, Csengeri Attila, Szűcs Kinga és Egyházi Géza. A magyar musical csillagai még soha nem vettek részt ilyen monumentális produkcióban, így örömmel vállalták N. Forgács Gábor rendező felkérését.
„A StarDust egyedülálló abban, hogy ötvözi a musicalirodalom slágereit a szimfonikus zenekari hangzással, a többszólamú énekléssel, a mozgalmas koreográfiákkal, és a lélegzetelállító látványvilággal. Örömmel veszek részt a produkcióban, mert az alkotók és a közreműködők névsora garancia a minőségre, és egy olyan csapatban dolgozhatok, melynek tagjai nem csak szakmailag állnak közel hozzám, hanem emberileg is.” – mondta Csengeri Attila, a Madách Színház sztárja.
„Négy színész, négy stílus, négy hangszín, egyedülálló hangzás és látvány. Ráadásul mindhárom művész régi barátom és kollégám, akikkel már sok mindent éltem meg. Nagyon szeretek velük dogozni!” – árulta el mosolyogva Mahó Andrea, aki rögtön igent mondott a felkérésre.
„Nagy örömmel veszek részt a produkcióban, mert az alkotók és fellépők névsora biztosíték a jó hangulatú és színvonalas munkára. A StarDust Show attól egyedülálló, hogy a musical szerelmesei egy csodálatos estét tölthetnek majd el a kedvenc dalaikat hallgatva, ám a show után mégis egészen új értelmet ad a régi daloknak a friss hangszerelés és előadási stílus, a nagyzenekar és az újszerű látványvilág.” – mesélte lelkesen Szűcs Kinga, a Pesti Magyar Színház művésze.
„Azért mondtam igent a felkérésre, mert ez a produkció nem egy tehetségkutatóban feltűnt négy különböző karakter irányított összerakásáról szól, hanem ismert musical sikerek dalaival alkotunk nagyon látványos show-t.” – tette hozzá Egyházi Géza, a Vámpírok Bálja sztárja.
A négy musical sztárt a több mint 40 fős Győri Filharmonikus Zenekar kíséri, az Erkel-, Huszka Jenő-, és Fényes Szabolcs-díjas legendás karnagy, Várkonyi Mátyás vezetésével. A Magyarországon eddig még soha nem látott nagyszabású show monumentalitásáról profi látvány- és hangtechnika gondoskodik.
Kommentek