Kultography

Kortárs tánchét a Trafóban

Kortárs tánchét a Trafóban

Kultography írása itt: - 2012-01-08 16:23

A kortárs tánchéten a már ismert magyar koreográfusok és fiatal, tehetséges táncosok munkái követik egymást egy héten át, a közönség többek között Barta Dóra táncos-koreográfus új előadását is láthatja. A tánchéten Maday Tímea Kinga, Hámor József, Eléonore Valere-Lachky és Kun Attila munkái mellett a keleti harcművészetek, az aikido és a kortárs tánctechnikák is megjelennek, valamint táncórák bemutatóját is láthatják az érdeklődők. A rendezvényen olyan koreográfusok és táncosok is részt vesznek, akik már több ízben dolgoztak a Trafóban és olyanok is, akik most mutatkoznak be először.

Az esemény nyitódarabja a Gangaray Dance Company és a Közép-Európa Táncszínház közös produkciója, az ArTeRrOr (Art Techniques Random Opportunities) című előadás, amely három rövid koreográfiából áll.

Január 13-án és 14-én Eléonore Valere-Lachky és a Badora Dance Company műve látható.

A Műhely Alapítvány szervezésében január 15-én látható Az állandó táncórák demonstrációja című est. Az alapítvány 1999-ben indította el Állandó Táncórák programját a Trafó Stúdióban, amelynek célja, hogy a mozogni vágyó fiatalok és idősebbek kipróbálhassák a különböző tánctechnikákat, tanulhassanak a hazai kortárs táncélet kiemelkedő alkotóitól, táncpedagógusaitól. Vasárnap este az érdeklődők többek között Bakó Gábor, Bárdos Adrienn, Berger Gyula, Gál Eszter és Metzger Márta táncórájából láthatnak egy-egy részletet.

A Műhely Alapítvány az idei évadban két alkalommal nyújt betekintést abba, hogy mi is történik egy-egy kurzuson: januárban a különböző táncórákból bemutatott részletek segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők, májusban pedig a tervek szerint az órák résztvevőitől látható majd egy rövid koreográfia - közölte a Trafó.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása