A Dicsérni jöttem, nem temetni jeligéjű esten a Kaposvári Egyetem diákjai biztosították a programot és a Minden eladó! színházi vásár megmaradt kincsei közül is lehetett válogatni.
A bezárás előtt álló Merlin december 18. és 21. között rendezte meg utolsó akcióját, amelynek keretében a színházban felhalmozódott "kincseket", a vendégjátékokból véletlenül ottmaradt, illetve a saját produkciókhoz használt kellékeket és díszletelemeket, valamint archív fotókat, szóróanyagokat és dedikált plakátokat kínáltak bolhapiaci áron a közönségnek.
Mint azt Magács László, a Merlin Színház igazgatója múlt héten nyilatkozta, új otthonukban az első bemutatót február 26-ra tervezik: Goda Kriszta rendezésében, Martinovics Dorina és Rudolf Péter szereplésével a Cukorfalat című előadást tűzik műsorra.
Az új helyszínnel kapcsolatos elképzeléseiről az igazgató korábban azt mondta: a Kozma Lajos tervezte art deco épület eredeti funkciója kibővülne színházzal, kávéházzal, a Merlinben már megszokott, "beszélgetős" közösségi programokkal, ahol egymásra talál a művészet a szórakoztatás, a minőségi időtöltés, de az Átrium fő vonzereje a színház lesz. Hangsúlyozta, hogy terveiben az angol nyelvűségnek meghatározó szerepe van, így az Átriumban is mindenképpen megmarad az angol nyelvű színház.
Kiemelte: a Merlin fontos nemzetközi együttműködések terepe lesz, amely az előadóművészetek különböző területeit használja fel egy-egy előadás létrehozásában, ahol a magyar művészek legalább egy-egy produkció erejéig együtt dolgozhatnak meghatározó külföldi alkotókkal.
Forrás:MTI
Kommentek