Időd nagy részét külföldön töltöd - legalábbis ez látszik a koncertnaptáradból, sőt, eddigi sikereid jelentős része a német és angol nyelvterületekhez köt. Mondhatjuk, hogy külföldön már ismertebb vagy, mint idehaza?

Nem könnyű erre válaszolni, hiszen a „külföld” fogalma tág. Sokan úgy képzelik ezt itthon, mint két buborékot: a kisebb Magyarország, a nagyobb pedig „a külföld”. Elmondhatom, hogy Angliában, Németországban, Ausztriában, Svájcban, az USA-ban és legaktuálisabban Franciaországban együttvéve nagyobb és látványosabb sikereket értem el, mint itthon, de ha országonként lebontjuk a feladataimat, elismertségemet és professzionális kapcsolataimat, még mindig Magyarország vezet. Erre büszke vagyok, és szeretném is ezt fenntartani.

Van különbség a kinti komolyzenei kultúra és a hazai között? Esetleg a határ nem is itt húzódik?

Minden országnak, nyelvterületnek, társadalomnak különféle sajátosságai és stílusjegyei vannak, ez természetesen megmutatkozik a kultúrához való hozzáállásukban, zenei ízlésükben és a munkamoráljukban is. Angliában például sokkal kevesebb pénzt fordít az állam a kultúra támogatására, ezért a zenekarok feleannyit próbálnak egy-egy koncertre, mint például Németországban. A koncertek és az együttesek színvonala hasonlóan magas, tehát a nívós hangversenyek létrejöttéhez értelemszerűen kénytelenek teljesen más dolgokra hangsúlyt fektetni egy-egy zenekari próbán. Míg egy német vagy osztrák zenekar szereti, ha a karmester elmagyarázza, verbalizálja, és akár tudományos háttérinformációkkal alátámasztja a zenei gondolatait és törekvéseit, egy angol (vagy amerikai) zenekar sokkal nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a zenekar minél többet játsszon, minél kevesebbet álljon meg egy próbán, és a karmestert arra biztatják, hogy inkább a gesztusaival fejezze ki a gondolatait és zenei megoldásait – hiszen az idő rövid. Ha az ember mindkét kultúrában sikeresen szeretne működni, mindkét munkamódszerhez értenie kell.
A kiinduló kérdésre válaszolva: Magyarországon nemcsak a zenekarok finanszírozási rendszere, de a próbák menete és a karmesterrel szembeni elvárások is inkább a német szisztémára hasonlítanak.

Marozsán Erika korábban azt nyilatkozta nekünk, hogy egy színész életének része a várakozás, hogy felkérjék. Egy komolyzenei szakember is hasonlóképp van ezzel, vagy inkább a tudatosság dominál, amikor feltölti a következő évi határidőnaplóját?

Boldog lennék, ha csak eldönthetném, melyik zenekart akarom jövőre vezényelni, és ők már küldenék is a szerződést! A tudatosság kell, hogy domináljon egy zenész életében olyan szinten, hogy van egy tervem, amit 1-5-10 éven belül szeretnék megvalósítani, de nem kényszeríthetek senkit, hogy hívjon meg. Szeretek tudni lehetőségekről, állásokról, ösztöndíjakról, versenyekről, mesterkurzusokról, és az utóbbi 5 évben mindig jelentkeztem ezek közül a legjobbakra. Most érzem azt, hogy a befektetéseim megtérülnek, és beindul egyfajta láncreakció: minél több helyen ismernek, minél többen elégedettebbek a munkámmal, annál nagyobb az esélyem, hogy kiválasszanak, visszahívjanak, vagy újabb helyekre kapjak meghívást. Szeretek mindent elvállalni, amiről azt érzem, hogy hozzátehet a tudásomhoz, és nagyon el vagyok keseredve, ha két-három jó lehetőség egy időben van, és választanom kell közülük. De persze én is minden reggel nagy izgalommal nézem meg az e-mailjeimet, hátha érkezett egy új felkérés!

Azt mondják, hogy a komolyzenei pályán a tehetség és a szorgalom a legfontosabb eszköz a sikerek elérésében. Valóban így van ez? Esetleg kell még más is hozzá?

Egyetértek azzal, hogy a tehetség és a szorgalom a két legfontosabb, hiszen ezek nélkül lehetetlen egy bizonyos szint fölé emelkedni. Egy mai zenésznek, - különösképp egy karmesternek - emellett az is elengedhetetlenül fontos, hogy jól tájékozott legyen, beszéljen nyelveket, okosan oldjon meg szociális helyzeteket, értsen egy nagyobb embercsoport irányításához, nagy legyen az empatikus készsége, és a zene iránti lelkesedésével hitelesen tudja magával ragadni a zenészeit.

Amennyire sikerült utánajárnunk, leginkább karmesteri tanulmányaidnak és tapasztalataidnak veszed hasznát leggyakrabban, illetve fuvolaművészként is láthat a közönség. Mi a helyzet a zeneszerzéssel? Ahhoz nyilván sok idő és elvonultság is kell.

Életem egyik legfontosabb szakasza, és a mai művészi létem megalapozója volt az az öt év, amit Fekete Győr István zeneszerzésóráin töltöttem. Megtanultam, hogyan lehet zenei struktúrákat a zeneszerző szemszögéből nézni, hogyan épül fel egy zenemű, milyen fűszereket használtak a legnagyobb mesterek, amelyek segítségével halhatatlan műveket alkottak. Amikor egy zeneszerzővel dolgozom együtt, vagy bármilyen zeneművet elemzek, a mai napig létfontosságú számomra az a tudás, amit a zeneszerzés-tanulmányaim révén szereztem, illetve különösképp fontosak ezek a tapasztalatok, ha kortárs darabokhoz nyúlok. Amikor Győri Noémivel 2004-ben megalapítottuk az IKZE Fesztivált, az volt a célunk, hogy ezt a fajta zeneművész-zeneszerző interakciót minden fiatal kollégánk megismerhesse.

[caption id="attachment_14797" align="aligncenter" width="670" caption="(Fotó: Raffay Zsófi)"][/caption]

A 2010-es és 2011-es év számos sikert és díjat hozott. Szakmailag honnan tudhatja egy zeneművész, hogy valóban jól teljesített? Kire érdemes hallgatni ezen a téren?

Sok olyan ember van az életemben, akikhez tanácsért fordulhatok különböző kérdéseimmel, nehézségeimmel. Viszont óriási szerencsém van, hogy egy fantasztikus művésszel oszthatom meg az életemet. Általában a feleségem, Noémi nyakába szoktam ömleszteni, ha valamiben elakadok vagy tanácstalan leszek, illetve ő az, akivel a sikereimet is abszolút és reális értékükben tudom megbeszélni, megosztani. Ő az egyetlen olyan személy, aki egyszerre a legmagasabb szakmai és a legelmélyültebb személyes szemszögből is tökéletesen átlátja a dolgaimat, és a megfelelő kritikákkal, tanácsokkal képes ellátni a megfelelő pillanatokban. Ez óriási erőt és magabiztosságot ad számomra.

Fel kell tennem egy profán kérdést, amit én magam 17 évesen nem mertem megkérdezni egykori tanáromtól, Jancsovics Antaltól: előadás közben hogyan képesek a zenészek egyszerre figyelni a kottát és a karmesteri pálca minden rezdülését? Hogy működik ez tulajdonképpen, mi a műhelytitok?

Ez így van, és zenészként én is tudom, hogy mi az, amit egy karmestertől elvár a zenekar. A pálcát és a karmestert a zenészek játék közben az idő körülbelül 70 százalékában a periférikus látóterükben tartják. A műhelytitok (és ez az, amit én az életem hátralévő részében szeretnék még továbbfejleszteni), hogy egy karmester tudja, melyik az a pillanat, amikor egyértelműen és precízen segítenie kell egy-egy zenésznek a beintéseivel, melyik az a pillanat, amikor „csak” inspirálnia kell őket a megfelelő nagyvonalú mozdulataival (például egy frázis vezetésében vagy egy dinamikai arány megtalálásában), illetve melyek azok a pillanatok, amikor nem szabad a zenész és a zene útjába állni, hanem hagyni kell, hogy az magától megtörténjen. Mondanom se kell, ezek a döntések rettentő nehezek, és darabonként, zenekaronként, zenészenként változhatnak.

Régen egy zenekart vezényelni, irányítani, nem csak szakmailag volt kihívás, de jó pszichológiai érzéket is igényelt, hiszen különböző habitusú embereket egy cél érdekében összefogni emberileg sem kis feladat. Ez változott az idők során, vagy továbbra is sok múlik a dolog emberi oldalán?

Szerintem ez soha nem fog változni, főleg, mivel a legjobb mai zenekarok már karmester nélkül is fantasztikus koncerteket adhatnának, ha akarnának. Éppen ezért rengeteg múlik egy karmester személyiségén, egyéniségén, hogy létre tud-e hozni valami sajátosat, egyedülállót egy zenekari hangzásból vagy zeneműből úgy, hogy azt a zenekar is hitelesnek gondolja, megértse, és örömmel legyen hajlandó az interpretáció részévé válni.

Mit szólsz hozzá, hogy egy éven belül tervezik újra megnyitni az Erkel Színházat? Ha jól sejtem, gyerekként, kamaszként nem egyszer megfordultál az épületben. Mi jut eszébe egy ifjú karmesternek, ha ilyen hírt hall?

Élénken emlékszem Rico Saccani karmester Erkel-beli koncertjeire, amire a szüleim vittek rendszeresen gyerekkoromban. Mindig le voltam nyűgözve a terem méreteiről és a színpad fantasztikus titkaitól. Nagyon örülök, ha ez az épület újra visszaállhat a zene szolgálatába, a budapesti operaélet vérkeringésébe, és csak reménykedni tudok, hogy dominálni fog a magaskultúra a programkínálatban, illetve hogy lesz elég néző, aki megtölti a színházat ezeken az előadásokon!

Mi a helyzet a karácsonnyal? Zenészként talán nem ez a legbékésebb időszaka az évnek. Hogyan töltöd az ünnepeket?

Természetesen itthon Budapesten, a családom körében! Igyekszem annyit pihenni, amennyit csak tudok, és végiglátogatni az itthoni barátaimat, mert az elkövetkező téli-tavaszi időszak hihetetlen sűrű lesz, sok utazással és fantasztikus, új szakmai kihívásokkal. Március 8-án lesz legközelebb koncertem itthon a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarával, C.Ph.E. Bach és Elgar műveivel a Klebelsberg Kultúrkúriában. Azért is érdekes az esemény, mert hosszabb idő után először lépünk fel itthon Győri Noémivel közösen, aki az est szólistája lesz. Március 9-én a Grazioso Zeneszalon vendégei leszünk mindketten, ahol kamarazenélünk és beszélgetünk az est házigazdájával, Detvay M. Marcellával.