Kultography

Popper Péter írásaiból színdarab és hangoskönyv készül

Popper Péter írásaiból színdarab és hangoskönyv készül

Kultography írása itt: - 2011-12-17 11:13

A Ne menj a romok közé!, valamint a Részemről mondjunk mancsot egyaránt 2008-ban jelent meg, mindkettő közönségsikert aratott. A két könyvből készült A karnevál vége c. művet a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának vezetője, Perjés János állította össze. A Részemről mondjunk mancsot a kutyákról szól, egy igazi vallomás a négylábúakról sok mosollyal és szomorúsággal, abban a meggyőződésben, hogy aki nagyon figyel az állatokra, az emberekről is megtud valami fontosat. A Ne menj a romok közé! éppen erről, az emberi kapcsolatokról, az érzelmekről, az összetartozásról, csalódásokról szól.

„Villámgyorsan haladunk mind állat-, mind embertartásban, pontosabban emberségünk megtartásában végzetünk felé” - fogalmazott egyszer Popper Péter. Az új színdarabban a karnevál maga az élet, a létezés, az anyag. A mű a teremtés két furcsa alakjáról, emberről és kutyáról szól, összetalálkozásukról és együttélésükről, amiben sok a mosoly, a hűség, a segíteni akarás, és sok a kín, a vér, a kegyetlenség, mint mindenben, amihez az ember hozzányúl - szerepel a hangoskönyv ajánlójában.

Perjés János, a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának vezetője két szereplőre írta a darabot, Malek Andreára és magára. „Ez a színpadi változat, így a belőle készült hangoskönyv sem hasonlít az eddig megjelent Popper-kiadványokhoz. A történetek szituációkba helyezve elevenednek meg, Malek Andreával több karakter bőrébe bújunk. Óriási játék az egész, ami a hangoskönyv formájában az egész családnak szól” - fogalmazott Perjés János. Mint kifejtette, a párhuzam kedvéért került be a darabba a Ne menj a romok közé című írás néhány epizódja, „mert a megszakadt kapcsolatok tragikuma alcímet viselő anyag sokaknak adhat kapaszkodót a mai világban, legalábbis rávilágíthat tévedéseinkre a kapcsolatok terén”.

Az A karnevál vége című hangoskönyv megjelenését, színpadi bemutató követi 2012. február 10-én a Révay utcai Bálint Házban, majd az ország több pontján látható lesz az előadás. A művet Makranczi Zalán állítja színpadra.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása