Kultography

Moholy-Nagy soha le nem forgatott filmtervéből készült sziluett-színházi adaptáció

Moholy-Nagy soha le nem forgatott filmtervéből készült sziluett-színházi adaptáció

Kultography írása itt: - 2011-11-12 09:30

A Bauhaus látványvilágra komponált tánc és fénykísérlet kapta a főszerepet a Negatív Varietében, amely Moholy-Nagy László 1922-es, A nagyváros dinamikája című forgatókönyve alapján készült. A tervből a művész soha nem forgatott filmet.

A filmvázlatot 1925-ben Kassák Lajos a Ma című folyóiratában publikálta, tipofotó formájában, majd az anyag a feledés homályába merült, egészen 2006-ig. Ekkor Andreas Haus, berlini művészettörténész készített belőle filmet. A témát felvillanó, látszólag összefüggéstelen, raszteres városképek adják, olyanok, mint az emlékezet.

A sziluett-játék természete összefügg a fotogrammal – Moholy-Nagy által szeretettel használt kísérleti fotókészítéssel, a gép nélkül készült fényképpel –, hiszen a módszerük hasonló. Az elemi, csupán a fény és egy ezt láttató, érzékeny anyag felhasználásával megvalósuló eljárás párhuzamba állítható azzal az együttállással, amit egy reflektor, a táncos teste, és az általa kitakart fény jelent.

– Az előadással Moholy-Nagy László munkásságának szeretettünk volna emléket állítani. A produkció egy különös, élő fotósorozat hatását kelti. A színpadon megjelenő személyek sziluettjei alakzatokba fejlődve kapnak értelmet. Tárgyakat, szimbólumokat, asszociatív képeket formálnak testükkel, melyet – alakzattól és annak méretétől függően – három-nyolc táncos külön-külön vagy egymásba kapaszkodva hoz létre. Előre megrajzolt konkrét, és absztrakt formák váltakoznak, maga a filmforgatókönyv, Moholy munkássága és a nagyváros működése adták az ihletet a darabhoz. A mozgás- és a zenei anyag a Bauhaus kimértsége, geometrikus minimalizmusa jegyében született – mondta az előadás rendezője, Szépvölgyi Viktória.

A Negatív Varieté koreográfiáját Demcsák Ottó, a Győri Balett egyik alapító tagja és Réti Anna jegyzi, míg a produkció zenéje, Zságer Balázs, a Zagar frontemberének nevéhez fűződik. A népszerű együttes vezetője külön, erre az előadásra készített elektro-szimfonikus hanganyagot. A látványvilág kialakításában Zádor Tamás, a Kiégő Izzók frontembere és Garai Richárd, a Manufaktor apró bábjainak készítője működött közre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása