Kultography

Valóra vált a Gettómilliomos története

Valóra vált a Gettómilliomos története

Kultography írása itt: - 2011-10-30 11:43

A Sky News beszámolója szerint Sushil Kumar, aki egy nem igazán tehetős állami alkalmazott Indiában, hirtelen a szegény milliókat jelképező karakterré vált azzal, hogy megnyerte a Legyen Ön is Milliomos! ottani vetélkedőjének 50 millió rúpiás fődíját. A 26 éves nyertes eddig havi 1700 forintot keresett, apja napszámos, családja pedig olyan szegény volt, hogy eddig még egy tévét sem engedhettek meg maguknak. Kumar a műsort szomszédainál nézte, és amint kiderült, hogy a tudása rátermetté teszi a játékban való szereplésre, a többiek rábeszélték, hogy jelentkezzen. Élete első utazása volt, amikor vonatra szállt, hogy megjelenjen a Mumbai székhelyű tévéstúdióban, ahol a műsort később felvették.

Kumar, amikor eljutott a 13. kérdésig, majdnem megállt, de ekkor csak végső nyereményének ötödét vihette volna haza. Végül úgy döntött, megnézi az utolsó kérdést. Elmondása szerint először nem is tudta a választ, csak annyit, hogy a négy lehetőség közül kettő biztosan helytelen. Végül helyesen döntött. A fiú úgy tervezi, hogy a pénzből mindenképpen vesz egy új házat feleségének, akivel mindössze négy hónapja házasok, illetve befizet egy tanfolyamra, amely egy államigazgatási szakvizsga sikeres letételéhez kell, így abban reménykedik, hogy élete végéig jól fizető és közmegbecsülésnek örvendő foglalkozása lehet.

Nálunk a Gettómilliomos című 2008-ban készült Oscar-díjas filmet legközelebb az HBO 2 műsorán láthatjuk november 15-én, este 20 órai kezdettel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása