Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy idén Liszt-emlékév van, az elmúlt hónapokban temérdek program szerveződött a téma köré határon innen és túl. A reptér átnevezésétől a Zeneszüretig, mindenkit megmozgatott Herr Franz Liszt születésnapja, és ennek csúcspontja a mai nap. A World Liszt Day keretein belül világszerte koncertekkel ünneplik ezt a napot, hiszen a mestert mindenki szerette már korának világában is. Franciaországtól Koreáig gálaesteket rendeznek, de természetesen a legtöbb program választott hazájában, vagyis Magyarországon lesz.
A fővárosban a Szent István Bazilikában este 8-kor a Nemzeti Filharmonikusok lépnek fel, de a koncerten fellép még a Magyar Rádió Gyermekkórusa, valamint a Nemzeti Énekkar is. A zenészeket Kocsis Zoltán vezényli majd.
Az egriek 11-től hallgathatják meg az Egri Cantus Agriensis Kórust, valamint a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórust szintén a Bazilikában. A Győri Filharmonikus Zenekar otthon játszik, őket este 7-kor hallhatjuk a Richter teremben, ahol fellép a Szlovák Filharmónia Kórusa is.
Kecskeméten a Nagytemplomban a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar mellett meghallgathatjuk a Kecskeméti Fesztivál Kórus, a Scherzo Vegyeskar, a Budapesti Kórus, valamint a Miraculum Gyermekkórus előadását is, mindezt este 7 órától. A soproni Szent Mihály templomban a Fidelissima Vegyeskar, a Kórus Spontánusz, valamint a Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkart hallhatjuk szintén este 7 órai kezdettel.
Az ünneplők sorát gazdagítja Szeged városa is, ahol a Dómban 19 30-tól a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus ad közös koncertet. Ahogy arról már korábban írtunk, Pécsett a Zeneszüret rendezvénysorozat teljes egészében "Lisztre hangolva" zajlik, érdemes az ottani programok között is mustrálni.
Pozsonyban Hommage á Liszt címmel ad orgona hangversenyt Szabó Imre a Szent Márton Dómban. Gödöllőn, a Királyi Kastélyban a Gödöllői Liszt Fesztivál keretein belül rendeznek koncertet a Gödöllői Szimfonikus Zenekar részvételével este 7-től. Miskolcon, a Művészetek Házában a város az egyetemmel közösen emlékezik meg Lisztről. Az este 7-kor kezdődő koncerten fellép a Miskolci Egyetem Szimfonikus Zenekara, a Miskolci Egyetem Nőikara, valamint a Miskolci Bartók Kórus.
A programokról részletes információ a World Liszt Day, valamint a Liszt Emlékév hivatalos weboldalán található.
Kommentek