Nagy várakozás előzi meg a Centrál Színház legújabb bemutatóját, amelyet mindenhol úgy harangoztak be, hogy sikermusical. Nos, már az előadás szünetében sem értettem, mindezt miért. A produkció végére azonban teljesen belém égett a kérdés, hogy ezt mi alapján és miért hívjuk sikermusicalnek? A mű története nagyrészt már az elején összerakható, miután az összes szereplőt megismeri az ember. A karakterek azonban valójában kidolgozatlanok, a gyakran felbukkanó szolgálók, - akik egyfajta magyarázati-háttértörténetet is szolgáltatnak miközben énekelnek nekünk -, sokszor feleslegesek, és csak összezavarják a képet.

Persze érthető, hogy azt várjuk, hogy ez a zenés darab jó lesz. Hogy miért? Adott egy alapfilm: a musical Ingmar Bergman 1955-ben forgatott filmje alapján készült. Ehhez hozzájön egy musicales nagy név: Stephen Sondheim, akit a West Side Storyhoz és a Sweeney Toddhoz köthetünk. Ha még ez sem lenne elég – jelen esetben egyébként a három dolog együtt nem elég -, akkor az előadás szereplői között olyan művészeket köszönthetünk, mint Törőcsik Mari (nem értem miért vállalta el ezt a szerepet), Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, Balogh Anna, Szemenyei János és Egyházi Géza. Az utóbbi három színészt már csak azért is nagyon sajnálom, mert mindegyiküket hallottam már olyan produkcióban énekelni, amelyben a hangjuk érvényesülni tud, éppen ezért bizton állíthatom, hogy ezzel az előadással kárba vész a hangjuk.

A történet a századfordulós Svédországban játszódik. Hőseink: egy színésznő, aki úgy érzi, hogy sok viharos esztendő után itt az ideje, hogy megállapodjon. Egy ügyvéd, aki egykor a színésznő szeretője volt, aki 11 hónapja „ifjú házas” - egy tizenkilenc éves lányt vett el, aki még az esküvő után is ragaszkodik szüzességéhez. Desirée Szent Iván éjjelén meghívja a házaspárt édesanyja, a hajdani kurtizán kastélyába, ahol elsőre úgy tűnik, semmi sem úgy alakul, ahogy azt eredetileg tervezték.

Sokáig tépelődtem, hogy vajon mitől nem tetszett ez a darab, miért lett számomra (és azok számára, akik szünetben el is mentek) rossz ez a mű. Nos, én csak azt tudom elmondani, amit én éreztem: szép a zenéje, de igazából egy olyan dal van benne, amelyre azt tudom mondani, hogy szép, a többi esetlen, értelmetlen. Ez pedig lássuk be: egy musical esetében nem kis hiányosság. A színészek játékával nem lehet bajom – egy-két kivétellel mindenki jól alakít abban a szerepben, amit rá osztottak, de ettől sem áll össze kerek egésszé. Lehet, hogy pusztán annyi a baj, hogy a replika változat (egy az egyben az eredeti színpadi játék átvétele) nem állja meg a helyét magyar nyelven, ezen a színpadon.