A századelős szalonok világát idézi meg a csütörtök este megnyílt Párisi Galéria és Művészeti Szalon a Párizsi Nagyáruház felső emeletén. Varga László üzletvezető huszonnyolc éve foglalkozik műkereskedéssel, az ő nevéhez fűződik Pécsett a Kortárs Galéria és Kiállítóterem is.
A hely létrehozói nem hagyományos galériát álmodtak meg a Párizsi Nagyáruház második emeletére, hanem egy szalont, amely nemcsak a művészeti tárgyaival, hanem programjaival is vonzó lehet. Példaként irodalmi esteket, valamint egy október 17-i divatbemutatót említettek a sajtótájékoztatón, de egyéb kulturális események is folyamatosak lesznek.
A galéria három részre tagolódik, külön szekcióban láthatók a kortárs és az antik műtárgyak, köztük bútorok, szobrok. A több mint 200 négyzetméteres Zsolnay Szalon pedig a világhírű manufaktúra termékeit mutatja be a közönségnek. Ez utóbbit az üzletvezető pécsi kötődésével indokolta. Elhangzott: a pécsi gyárral hosszútávú együttműködést terveznek; itt fogják bemutatni az új termékeket, valamint szeretnék, ha egy mini manufaktúra is működne az üzlethelyiségben.
A galéria jelenleg olyan művészek munkáit kínálja a nagyközönségnek, mint Galambos Tamás, Deim Pál, Bernáth Aurél, Orbán Dezső, Szabó Vladimir, Klie Zoltán, Czóbel Béla, Kernstock Károly vagy Munkácsy Mihály. A Párisi Galéria tájékoztatása szerint a hölgyvásárlókat Zoób Kati ékszerei várják, a férfiaknak pedig például eozin mandzsettagombokat készítettek a tervezők.
Forrás: MTI
Kommentek