A Festett képek a városról, 18-20. századi látképek Pest-Budáról, Budapestről című tárlatot Aczél Eszter, a "Paloták, kolostorok, falvak - Gerevich László (1911-1997) középkori kutatásai" című kiállítást Magyar Károly vezetésével tekinthetik meg az érdeklődők.
A Vártörténeti séta résztvevői a budai Vár déli területét járják végig, és vizsgálódhatnak hadtörténelmi, művészeti, építészeti és kultúrtörténeti szempontok alapján. A sétán fény derül arra, hogy hol törtek be először 1849. május 21-én a Honvédsereg katonái a Vár területére, milyen hányattatott sorsa volt a Görgei-szobornak, hová szánták eredetileg a Savoyai-szobrot, mi a különbség a rondella és a bástya között, valamint mi a közös a főzésben és a háborúban. A 60 perces sétát Németh Csaba múzeumpedagógus vezeti.
"Ifjúliszt" - A hangszer nélküli zongorazseni címmel Horkay Barnabás táncelőadását láthatja a közönség, a kisebbek csokiért vetélkedhetnek és távcsöves bemutatón vehetnek részt, míg Kereszturi Ákos geológus és Sik András geográfus a Szerinted van élet a Marson? kérdésre várják a választ a közönségtől.
Ezer program várja az érdeklődőket 26 város 55 helyszínén pénteken a hatodik alkalommal megrendezett Kutatók éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egésznapos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány és a kutatói pálya népszerűsítése.
Kommentek