Azt bármiféle elfogultság nélkül állíthatom, hogy az új albumok és sikerességük tekintetében kétség sem férhet a női egyeduralomhoz. Adele, Beyoncé, Jessie J, Leona Lewis, Alicia Keys: ők azok, akiknek idén új albuma jelent meg, vagy fog megjelenni. Még idevehetjük a tavaly novemberi Loud lemezt Rihanna jóvoltából, és a nem kifejezetten slágerzenét játszó, de még mindig hatalmas népszerűségnek örvendő Barbra Streisandot is.
Annak megítélése, hogy közülük ki a legjobb, már szubjektívabb kérdés. Az említett hölgyeket sok szempontból képtelenség összehasonlítani, így az önmagukhoz való mérés kicsit igazságosabbnak tűnik, bár a dolgunk így se lesz könnyű.
Adele, aki második albumát jelentette meg 21 címmel, gyakorlatilag az év eddigi jelentős részében uralta a lemezeladási listákat. Legutóbbi lemeze két Grammy-t hozott, és ez a mostani is jó esélyekkel indul majd. A Rolling In The Deep című dal még mindig 9. a Billboard rádiós dallistáján, amin 33 hete szerepel, ráadásul a vasárnapi Music Video Music Awards-on is több kategóriában jelölt (ebből néhányban gyakorlatilag borítékolható a sikere, a többibe Katy Perry szólhat csak bele). Nem szép dolog ilyet mondani, de talán senkit nem tett még ennyire sikeressé egy szakítás, ugyanis ezt dolgozta fel és tárta nagyvilág elé Adele-dalok formájában.
Beyoncé is egy számmal, a négyessel nevezte el új albumát. Legutóbbi albuma az I am... Sasha Fierce magasra tette a lécet, több olyan dal is szerepelt rajta, amit sok-sok év múlva is szívesen meghallgatunk majd (Halo, If I Were A Boy, Single Ladies). A 4 is hozza azt, amit egy Beyoncé kvalitású énekestől várhatunk. A Run The World című dalon kívül egy nagyon visszafogott tempójú összeállítás született, amelyek közül mindegyik nagyon élvezhető, az énekest ugyanis akár hangszeres kíséret nélkül is szívesen hallgatnám órákon át. Mégis azt gondolom, hogy ha hajszállal is, de Sasha Fierce vallomása jobb volt.
Jessie J kicsit kilóg a sorból, mivel nem nevezhető dívának. Ő inkább egy hangsebességgel közlekedő energiabomba. Gyakorlatilag úgy robbant be debütáló albumával, hogy sokan még mindig hüledeznek. Hangi adottságairól csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, stílusa pedig ötvözete a provokatívnak, a cukinak, és a hátborzongatónak. Amolyan Hello Kitty baltával a kezében. Amiben nagyon profi, hogy a show nem viszi el az egészet, mert ha valaki meghallgatja Who You Are című dalát (ami az album címe is lett), elismerheti, hogy őstehetségről van dolga. Ezt látta meg benne B.o.B. is, aki közös dalt készített vele, és a Price Tag a nyár egyik legnagyobb slágere lett.
Leona Lewis és Alicia Keys azért nehezen összehasonlítható a többiekkel. Ennek oka, hogy előbbi albuma csak ősszel jelenik majd meg, de ismerve képességeit, és amit eddig hallottunk tőle (Bleeding Love, Run, I See You), beleszólhat a versenybe. Alicia Keys pedig új albummal jelentkezett ugyan, de ez nem más, mint a 10 évvel ezelőtti debütáló lemezének születésnapi kiadása. 2001-ben történelmet írt, amikor Songs In A Minor című bemutatkozó lemezével 5 Grammy-díjat is nyert, ez addig csak Lauryn Hill mondhatta el magáról. Az album ünnepi kiadását elsősorban a rajongóknak ajánlom, akik szívesen hasonlítják össze a régit az újjal. Tavaly ősz óta Alicia leginkább anyai teendőivel foglalatoskodik, de várhatóan ismét stúdióba vonul majd, hogy új dalokkal örvendeztesse meg az rnb kedvelőit. Addig érdemes nosztalgiázni mondjuk a Fallin, a No One vagy az Empire State Of Mind dalokkal.
Rihanna azon egyszerű okból kerülhet ebbe az összeállításba, mert az év végén élőben is láthatjuk őt, tavalyi albumával járja a világot, és decemberben Budapestre érkezik. A Loud egy nagyon élvezhető ötvözete lett a pörgősebb rnb vonalnak és lassabb tempójú poposabb zenei világnak. Rihanna mindkettőben képes világszínvonalt hozni. Az S&M, az Only Girl, a What's My Name és a Califonia King Bed sláger lett, nem beszélve a Love The Way You Lie című dalról. A Sportarénába jegyet váltók nagy show-ra számíthatnak, és nem valószínű, hogy Barbados tiszteletbeli kulturális nagykövete bárkiben hiányérzetet hagy majd.
Nem valószínű, hogy beleszól a "fiatalok" versenyébe, de mindenképp meg kell említenünk Barbra Streisandot, aki a felsorolt előadók közül a legfrissebb albummal rendelkezik, What Matters Most című lemeze néhány napja került a boltokba. A rendező-színész-énekes még mindig nagy létszámú rajongótáborral bír, és ez a mostani összeállítás is hatalmas népszerűségnek örvend, nem véletlenül. Streisand dalai még mindig nagy segítségünkre lehetnek, ha egy zűrös nap után egy kis nyugalomra és kényeztető dallamvilágra vágynak.
Ezek alapján érthető, ha az ember lánya nehezen választ ki egyet, akit legjobbnak gondol. Főleg ha tudja, hogy a többi rajongótáborából abban a percben kőzápor indulna meg felé, ráadásul okkal.
A legjobb, amit kívánhatunk magunknak, még sok olyan év, amikor ennyire nehéz a választás...
Kommentek