Az ünnepen a Szent István által alapított monostor reggel 9 órától délután 5 óráig ingyenesen látogatható. Az 1001-ből való Pannonhalmi Kiváltságlevelet és az 1055-ből származó Tihanyi Alapítólevelet az ünnepi alkalomra kiállítják a könyvtárban, illetve fél 12-kor és fél 3-kor szakavatott ismertető hangzik el a két becses dokumentumról.
A programok magyar nyelvű, úgynevezett népénekes misével kezdődnek, majd egy órával később a bencés szerzetesközösség miséjére kerül sor. Mindkét szertartást a Boldogasszony-kápolnában tartják, mivel a Bazilikában megkezdődtek a felújítási munkák.
A gyerekeknek és szüleiknek sokszínű programot kínálnak a Vársétányon. Nyitva lesz a gyógynövényház is, ahol a pannonhalmi gyógynövényekkel, köztük a levendulával, a zsályával, a kakukkfűvel ismerkedhetnek az érdeklődők. Az ügyes kezűek csokrot, sőt akár koszorút is köthetnek az illatos gyógynövényekből.
A kosaras-dombi Turistafogadó épületében levetítik a pannonhalmi monostor történetét bemutató film rövidített változatát. Soós Gábor orgonahangversenyt ad a Boldogasszony-kápolnában délután fél 4-kor. Ugyanott lesz a vesperás, a szerzetesközösség esti imádsága, majd István király Imre herceghez intézett intelmeinek előadása zenei kísérettel Mispál Attila rendezésében este fél 9-kor.
Forrás: MTI
Kommentek