Egy magyar férfi, akinek az őrültek házában halt meg az édesapja már ugyancsak régen, most mégis valóságosan jelenlévőnek éli meg őt, és beszélgetéseket folytat vele, sőt közös utazásra indulnak. Útjuk során kísérőjük három fiatal, két fiú és egy lány, akik „javíthatatlanok”, börtönviseltek, onnan szöktette őket ki a férfi.

Találkozások a múlt négy hírhedt történelmi személyiségével: Hitlerrel, Sztálinnal, Marxszal és Churchillel. Napokon át zajló újabb és újabb rövid beszélgetések, melyek hol idegösszeroppanás, hol fontos államügyek (pl. a kivégzendők listájának aláírása) miatt szakadnak félbe, hogy másnap, harmadnap folytatódjanak.

Ez még akár egy izgalmas regénynek is lehetne a kiindulópontja, de nem az. Sosem olvastam még Salamon Pál könyveit, és időbe telt, mire megérkeztem ebbe a másféle világba, ebbe a másféle gondolkodásmódba, ebbe másféle dinamikába, ebbe a másféle filozófiába.

Aztán amikor megérkeztem, akkor elfogadtam a könyvet olyannak, amilyen. Nem szerettem meg, azt hiszem, erre mondják, hogy „nem az én stílusom”, de valójában örömmel olvastam az időnként elém bukkanó bölcsességeket. Kettőt idéznék is:
„Nyikolaj merészelt gyengéd lenni. Ebből tudtam, hogy erős.” – hallhatjuk Anna, egy orosz ügynöknő szájából, aki szerelmi viszonyba kavarodik a könyv főszereplőjével.

„Sztálin elvtárs nálam is jobban tudja, hogy a kalandokhoz bátorság kell. Egy nagy élet nagy kalandjához nagy bátorság. (…) Márpedig nagy kaland nélkül az életünkkel csupán annyi történik, hogy elmúlik.” – ezt pedig az apa mondja Sztálinnak.

Igazából nem jöttem rá, hogy mi volt a célja a könyvnek, min akart igazából elgondolkodtatni? Ezeken a filozófiai kijelentéseken, amelyeket oly találóan beleszőtt a regénybe? Vagy az a némiképp ironikus mód, amellyel a fent említett megalománokat bemutatja, arra szolgál, hogy próbáljuk meg más szemszögből nézni a történelmet és annak eseményeit? Sokszor szokták főként Hitlert őrültként emlegetni – Salamon Pál rávilágít arra, hogy ezt maga Hitler talán úgy élte meg, hogy isteni küldetést teljesít a földön. Egy új, talán személyesebb történelmet akar elénk tárni, miközben az egyéni sorsok is alakulnak, személyiségek formálódnak, és ez így is van rendjén.

Egy ismerősöm nemrégiben találkozhatott a pápával, és bemutathatta neki a fotóit. Elmondta, hogy mennyire nagy hatással volt rá ez a személyes találkozás. Úgy gondolom, hogy a nagy történelmi alakokkal való találkozás mindig sorsfordító erejű is lehet egyben.

Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Azt hiszem azoknak a kissé filozofikus gondolkodású, történelem iránt érdeklődő olvasóknak, akik nem riadnak meg attól sem, ha a rendhagyó történelemkönyvbe egy kis szerelem, és egyéb, igen személyes vonatkozású történet is belekerül.