Az eseményen különleges párbeszéd alakul majd ki a közönséggel, egy olyan bámulatos nyelv segítségével, melyet lefordítani nem lehet, mely egy olyan nyelv, amely szabad utat enged az érzelmeknek és az energiának, amely az előadás pillanatában születik meg. Az előadás kreatív igazgatója Nyikita Dmitrijevszkij, a híres orosz koreográfus.
Ennek – a kizárólag ezen este alkalmával megtekinthető – táncshow-nak a fő témája XIV. Lajos király színes életének azon oldala lesz, melyet az uralkodó teljes mértékben a tánc művészetének szentelt: 12 éves korától táncolt a Királyi Palota Balett Társulatában, a barokk korszak híres karneváljain.
A „Napkirályok” darabot sikeresen mutatták be már korábban Moszkvában és Szófiában, ahol általános elismerés és csodálat követte, és az év egyik legmeghatározóbb eseménye lett a felső társadalmi rétegek körében is. Már hagyomány, hogy Nyikita Dmitrijevszkij valamint kiemelkedő táncosai és balerinái olyan első osztályú előadást mutatnak be, mint például korábban a „Tabula Rasa” és idén hasonló ámulatba ejtő és szokatlan darabbal készülnek. Ezt a csodálatos előadást a Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalata, a TVEL hozza el Budapestre a vállalat 15. évfordulója alkalmából.
A fellépő művészek a világ leghíresebb társulataiban szerepelnek: többek közt a Bolsojban, a szentpétervári Mikhailovszkij és Eifman színházban, vagy a Sztanyiszlavszkij társulatban. Továbbá fellépnek a Berlini Állami Balett és a Stuttgart Balett (Németországból), a Spanyol Nemzeti Táncszínház és a “La Mov” nevű tánctársulat (Spanyolországból), a Nederland Tánctársulat (Hollandiából) és a Párizsi Opera (Franciaországból) vezető balett táncosai.
Kommentek