Majdán Béla várostörténész az MTI-nek kedden elmondta: a palócföldi résztvevők ünnepi viseletben, keresztekkel, lobogókkal érkeznek az ünnepi rendezvényre.
A balassagyarmati Palóc Múzeumban őriznek egy Mátraderecskéről származó öltöztetős Szent Anna szobrot, és hagyománnyá vált, hogy a Palóc búcsúban ezt a szobrot viszik a körmeneten - tette hozzá.
Vasárnap a római katolikus főplébániatemplomtól indul a népviseletes processziós menet a művelődési központ udvarára. A misén hazai és szlovákiai magyar hagyományőrző csoportok mellett a balassagyarmati Szent Felicián Kórus közreműködik.
A népélet világi szépségei címmel rendezik a délutáni családi programot. Népmesék, népdalok, népzenék hangzanak el, hagyományőrzők néptáncot is előadnak a Balassagyarmati Cigányzenekar kíséretével. A nap végén Palócország szépeit választják meg. A viseletes szépségversenyt idén is gyermek, menyecske, családi, illetve csoportos kategóriákban bírálják el.
Forrás: MTI
Kommentek