Július 4-től zajlik majd a Rockmaraton nevű rendezvény Pécsett, a Malomvölgyi Arborétumban. Itt adja majd egyetlen nyári koncertjét Hobo, de megfordul a rendezvény Deák Bill Gyula, a Beatrice, az Ossian, az Akela, és a Depresszió is. Persze erről a rendezvényről sem hiányozhatnak a külföldi fellépők. Pécsett zenél majd a 30. születésnapját ünneplő Napalm Death, az Evil és a The Casualties is.
Szerda estétől lehet majd beköltözni a nyár talán legtrendibb fesztiváljára, a Balaton Soundra. Ide minden évben sok olyan ember is ellátogat, aki egyébként nem jár ilyen zenei rendezvényekre. Ez egyrészt valószínűleg köszönhető a magyar tenger melletti helyszínnek, másrészt a populárisabb zenei felhozatalnak is. A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen idén olyan sztárok fordulnak meg többek között, mint Mika, Snoop Dogg, Tiesto, a Portishead, a Stereo Mc’s, az Underworld és David Guetta. A Zamárdiba érkezők megismerhetik majd a legújabb Heineken reklám dalát éneklő együttest, a The Asteroids Galaxy Tourt is. Napközben számos kikapcsolódási lehetőség várja az éjszakai buliban megfáradt fesztiválozókat. Az idei rendezvény egyik érdekessége lesz például a Durex láncmasszázs-rekordkísérlet. A feladat nem más, mint összefüggő láncot alkotva egymást masszírozni. A kísérletben ismert magyar arcok is részt vesznek.
Idén már külföldi fellépők is érkeznek a kapuit július 12-én megnyitó EFOTT-ra. A rendezvény idén Szolnokon lel otthonra. Hazánk retro haknijainak nagy kedvence Haddaway, aki a 0. napon (kedd) Kovács Katival, Fluor Tomival, Vastag Csabával és az Animal Cannibals-szel lép majd színpadra. Szerda este az Apollo440 lép fel a Pepsi Nagyszínpadon, a további napokon pedig a magyar zenei élet nagyágyúi (Tankcsapda, Quimby, Republic) szórakoztatják majd ezen a helyszínen a közönséget.
Az előbbi fesztivállal egy időben, július 13-16. között várja a bulizni vágyókat Rakamaz-Tokajon, a Hegyalja Fesztivál. Az idei fellépők között találjuk a Kosheent, a Guano Apeset, a Scootert, a Mastodont és a Ladytront is. A fesztivál egyik új helyszíne az MR2 Furmint Klub lesz, ahol a világzene, a pörgős etnó, a Csík Zenekar, a Kerekes Band, Ferenczi György és a Rackajam, Mitsoura, a Kistehén, a Djabe mellett Lévai Balázs Dob+Basszus Live produkciója és Veiszer Alinda élő interjúi, elméleti és gyakorlati borászat, csinos tokaji borász lányok, Hegy’ gourmet is segít az érzékek kiélesítésében. Itt mutatják be a fesztivál hivatalos italát, a Tokaji Hegy’ Furmintot is.
A debreceni Campus Fesztivál Július 20. és 24. között kínál koncertlátogatási és partizási lehetőséget. Parov Stelar nagyjából az összes idei magyar zenei fesztiválon fellép, így természetesen innen sem hiányozhat majd. Így annak sem kell szomorkodnia, aki mondjuk a Balaton Soundon lemarad a koncertről. A leginkább magyar zenészeket felvonultató rendezvényen játszik majd a Csík zenekar, az Edda, az Irie Maffia és a Zanzibár is.
A Fehérvári Zenei Napok, azaz FEZEN, augusztus első hetében, augusztus 4-én, 5-én és 6-án tárja szélesre a kapuit. Jön a Dream Theater és az Ignite, a további zenekarok között van a Lord, a P. Mobil, az Irigy Hónaljmirigy és a Hooligans is.
Pulp, Hurts, Prodigy, The Chemical Brothers, Kate Nash – csak hogy néhány nevet említsünk az idei Sziget Fesztivál programjából. Idén augusztus 10-15. között lehet majd szigetelni. A nulladik napon (augusztus 9.) egy a Geszti Péter eddigi pályafutását összefoglaló óriáskoncert várja majd az érdeklődőket. Az első napon a főfellépő a Pop-Rock Nagyszínpadon a Pulp lesz, de ugyanezen az estén az A38 színpadon zenél majd napjaink egyik sikercsapata, a brit Hurts. A csaknem egyhetes rendezvény több tucatnyi külföldi fellépője között van még a Within Temptation, a Judas Priest, a Good Charlotte, a Kasabian, Dizzee Rascal, az Oi Va Voi, a Gogol Bordello és a White Lies.
A mondhatni hivatalos nyárzáró fesztivál immár évek óta a SZIN, azaz a Szegedi Ifjúsági Napok. Idén augusztus 24-én veszi kezdetét és 28-ig tart majd. Emlékeztek még a Milkshake című Kelis nótára? Nos, várhatóan ez is felcsendül majd Szegeden, ugyanis az idei év egyik fellépője az énekesnő lesz. Mellette jön még a Russkaja és a Simple Plan is.
Kommentek