Eszenyi Enikő május végén ismertette a Vígszínház új bemutatóit, amelyeket a küzdés és kitartás jegyében állítanak színpadra a Vígben, a Pesti Színházban, illetve a Házi Színpadon.
A jövő éved első bemutatója a Lenni vagy nem lenni című produkció lesz, melyet Marton László rendezésében láthat a közönség a Vígszínház nagyszínpadán. Ezt Gothár Péter rendezésében a Makrancos Kata követi, a harmadik bemutató pedig Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye? című műve alapján készül, Eszenyi Enikő rendezésében.
A Pesti Színházban az első bemutató Kamondi Zoltán rendezése lesz Lüszisztraté, avagy Össznemzeti kéjzárlat címmel. Ezt követően a Billy világa című színművet tűzik műsorra, amit Szőcs Artúr rendez. A harmadik premier pedig a Molnár Ferenc jeleneteiből, novelláiból, tárcáiból összeállított Monokli című darab lesz, amit Fesztbaum Béla rendez.
A Házi Színpadon Puskás Zoltán, az újvidéki színház főrendezője állítja színpadra Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét. Puskás mellett a 2011/2012-es évadban Zsótér Sándor és Csizmadia Tibor is rendez a Házi Színpadon.
Eszenyi Enikő a társulat új művészeit is bemutatta. A következő évadtól Pindroch Csaba, Géczi Zoltán, Lengyel Tamás, Herczeg Adrienn, Karácsonyi Zoltán, Járó Zsuzsa, Kerekes József, Telekes Péter és Réti Adrienn is a társulat tagjai.
Kommentek