Kultography

Duna-parti Duna-party a fővárosban

Duna-parti Duna-party a fővárosban

Kultography írása itt: - 2011-06-22 16:39

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, idén elmarad(t) a Nyár a Lánchídon-sorozat, helyette pedig a Hungarofest (amely az állami közösségi rendezvények szervezéséért felel) Duna-party névvel rendez majális jellegű három napos programot a folyó fővárosi szakaszának két partján.

Hatalmas látványosságnak ígérkezik a dunai hajófelvonulás. A másfél ezer vízi jármű között a Távol-Keletről ismert sárkányhajók is felbukkannak majd, ráadásul versenyre is kelnek. Könnyűzene, komolyzene, jazz, válogatott klasszikusok és kortárs zeneszerzők művei mellett az operett és a musical világának slágerei is felcsendülnek, ugyanúgy, mint hazai és külföldi zenei ínyencségek. A népzene iránt érdeklődőket tánccsoportok fellépései szórakoztatják, a régi Budapest nosztalgikus hangulatát pedig a kávéházak cigány-, szalon- és tánczenéi idézik meg. A legkényesebb ízlésűeket is kiszolgáló zenei paletta egyik vonzó színfoltja Ke$ha, aki világsztárhoz méltó módon, az 56-osok terén, a Kapcsolat koncert keretében szórakoztatja majd a rajongókat.

Az első este lesz a Múzeumok Éjszakája, illetve a Templomok Éjszakája, szombaton napközben pedig a koncertek mellett az Olvasóligetet is felkereshetik a csendesebb helyszínre vágyó érdeklődők. Fotelben, nyugágyban egy jó könyvvel – ez mindenkinek remek elfoglaltság, főleg a város közepén, egy téren, a szabad ég alatt. Onnan egyenes út vezethet a szabadtéri színházba, ahol a legnagyobbaktól a legkisebbekig mindenki találhat izgalmas előadást. Az egészen kicsi gyerekek sem unatkozhatnak egy percet sem! Őket, és persze a szüleiket is várják a kézműves foglalkozások, az interaktív játszóházak, a Csoki koncertek és persze a 3D-s aszfaltrajzverseny. A kellő hatást a megfelelő színek használata és a 3D-s szemüveg biztosítja. A 12 év alattiak „saját 3 D-s filmjüket” készíthetik el, ha neveznek.

A lényeg, hogy rövid időn belül igen sok program lesz, úgyhogy mielőtt bárki belevetné magát a színes forgatagba, érdemes tájékozódni és tervezni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása