Az egésznek az akkor 66 éves Peter öngyilkossága vetett véget. Margaux megrázó élményeit a Csak ha te is akarod című könyvben osztja meg az olvasókkal. Az írónő a Kultography-nak elmondta: mára érti, hogy mi történt vele gyerekként, de ehhez szüksége volt arra, hogy kiírja magából azt, amit akkoriban átélt. Margaux szerint fontos volt a könyv megszületése, mert a tabukat meg kell törni. Beszélni kell róluk, hogy a jövőben lehetőleg kevesebb gyerek essen pedofilok áldozatául. Megdöbbentő őszinteséggel vall családjáról, arról, hogyan teltek a mindennapjaik brutális apjával, illetve arról is, amikor Peter szexuális cselekedetre bírta őt. Az írónővel a könyv magyarországi megjelenése kapcsán készítettünk interjút.

Mikor döntötte el, hogy megírja a történetét?

Peter öngyilkossága volt a katalizátor. Számomra az írás a halál ellentéte, hiszen az a kommunikáció egyik formája, ezáltal életigenlő. Szükségem volt az írásra, azért, hogy érezzem, hogy én élek. A halála utáni minden egyes napon írtam egy kis részletet a könyvből. De így is hosszú évekbe telt, mire elkészült.

Melyik volt a legnehezebb része a kötet megírásának?

– A végső szerkesztés. Akkor már nem voltam elvakult, már tudtam, hogy mi történt velem pontosan. Érthetetlen, ami velem megesett, és mind a mai napig sokkol. Manapság is vannak még rémálmaim, imádkozom azért, hogy egy napon véget érjenek. Szeretném, ha az emberek megértenék azt, hogy egy-egy ilyen élmény brutális hatással van a pszichénkre. Nagyon hosszú időbe telik, amíg túlteszi magát a történteken az áldozat. Éppen ezért mindenkinek, akinek ilyen tragikus élménye volt, el kell fogadnia, hogy noha ő már azt várná saját magától, hogy túllegyen az egészen, mégis kísérti még a múltja. Olyan ez mint, amikor a csont eltörik és összeforr: soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Én sem leszek ugyanaz az a nő, aki lehettem volna, ha ez az egész nem történik meg.

Hogyan épült fel a történet?

– Először csak egy nyers vázlatot fogalmaztam meg, utána pedig a könyv felépítésével foglakoztam. Ez utóbbihoz más kötetem is tanulmányoztam. Az emlékek előhívásához sokat sétáltam azon a környéken, ahol gyerekkoromban laktunk. Az élmények nem sorrendben törnek az emberre, ezért ezeket először szintén nyersen, vázlatosan vettetem papírra. Amikor minden megvolt, amit szerettem volna, sorrendbe tettem a történeteket és készre írtam őket. Eldöntöttem, hogy a végével kezdem, azért, hogy az olvasó kíváncsi legyen  az előzményekre, és mindenképpen el akarja olvasni a könyvet.

Ma már ön is édesanya. Mit tud mondani a szülőknek: hogyan ismerhetik fel a pedofilokat és hogyan tudják megóvni tőlük a gyerekeiket?

– Arra nincsen sablon, hogy a pedofilok, hogy néznek ki. Tulajdonképpen bárki lehetne az. Egyesek szociálisan nagyon furcsák, ki nem állhatják a társaságot, mások viszont kifejezetten nyájasak. Az olyanok, mint Peter, akik be tudnak illeszkedni egy közösségbe, sokkal veszélyesebbek. Magabiztosságukkal, öntudatosságukkal könnyebben el tudják érni, hogy megbízzanak bennük az olyanok, akik egyébként kevésbé magabiztosak és problémáik vannak az életben. Az csak mítosz, hogy a pedofilok mindig kilógnak a társadalomból.

Peternél sem volt semmi feltűnő?

– A szociális munkás, aki Peter esetét vizsgálta, észrevette, hogy a szobája tele volt kislányok fényképeivel. Ez arra utalt, hogy vágyott rá, hogy kislányok vegyék körül. A szocális munkás azonnban tudta, hogy mire kell figyelnie, direkt kereste ezeket a jeleket. Akiknek már volt dolguk pedofilokkal, azok észrevették volna, hogy Peter vonzódik a kislányokhoz. De például azzal a lánnyal, akit a könyvben Jillnek hívok, ténylegesen csak plátói kapcsolata volt, nem történt soha semmi, mert a kislány édesanyja nagyon odafigyelt, így a férfi nem tudta megrontani Jillt.