Nem tudtam, mire véljem a címét. Ez egy személynév? Egy város? Olyan arabosan hangzik… gondoltam. Aztán valaki felvilágosít: Az álef a héber, az arab és az arámi ábácé első betűje. Majd még annyit megtudtam a könyvről, hogy egy vonatutazás élményeit írja le benne Coelho. A hátlap szerint rajta kívül két főszereplő van még: egy tolmács, aki egyben tao mester, a szerző orosz kiadója és egy titokzatos, furcsa török lány, Hilal.

A többnyire nőkről írt előző könyvei után valahogy meglepetésként értek az első sorok, amelyekből rögtön kiderült, hogy ez a könyv legalább annyira önvallomás lesz, mint a Zarándoklat, hogy ez is az író saját élményeit, egyes szám első személyben fogja tárgyalni. Ez mindig veszélyes terep. Én magam sosem merném ennyire kendőzetlenül kitárni magam ország-világ előtt – a szó legszorosabb értelmében. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” – írta Karinthy az azonos című versében, és ezt éreztem az Alef kapcsán is. Talán azzal a különbséggel, hogy tudom, Coelhónak igenis van kinek elmondania, és mégis elmondja nekünk is. Elmeséli, hogy elment átutazni a fél világot, felült a transzszibériai vasútra, hogy ismét felfedezhesse „saját birodalmát”, ahogy ő fogalmaz. Egy útját kereső lélek vergődéseit, kétségbeeséseit és felismeréseit tárja elénk leplezetlen őszinteséggel.

Szeretem Coelho könyveit. Szeretem az ő szemén keresztül látni a világot, felfedezni a misztikum kézzelfoghatónak tűnő világát. Az Alef esetében sem zavart hogy elmúlt életekről, sámánokkal való találkozásról, spirituális fejlődésről, szellemi vezetőkről ír, mert amikor mindezt teszi, nem válik közben nevetségessé. Gúnyolói szemében tán komolytalannak tűnnek a szerintük hétköznapi bölcselkedő mondatok. Számomra igenis iránymutató, elgondolkodó kijelentések ezek, némelyikét hosszú percekig ízlelgetem a nyelvemen, mint valami nemes, érett bort.

Az Alef nem más, mint Paolo Coelho újabb lelki sztriptíze, és valahol megtiszteltetésnek érzem, hogy jelen lehetek a mű egyik újjászületésekor. Tényleg így élem meg: ő megírta ezt a könyvet, valahol, valamikor, és én itt és most a kezembe vettem, saját lelkem szűrőjén átengedtem, és folytattam a mű megalkotását. Mert még nem fejeződött be. Ha újra elolvasom majd – és várhatóan erre sor fog kerülni – tovább formálódik a történet és hatása.

És hogy mi az Alef? Idézek a könyvből néhány mondatot:
„Az Alefet nem lehet elmagyarázni, amint ezt te is észrevetted. De a mágikus Hagyományban kétféle megnyilvánulása létezik. Az egyik egy pont az Univerzumban, amely magában foglalja az összes többi pontot, legyen az jelen- vagy múltbéli, kicsi vagy nagy. (…) Ezt kis Alefnek hívjuk. (…) A nagy Alef akkor következik be, amikor két vagy több ember, akik között valamilyen erős vonzalom van, véletlenül összetalálkoznak a kis Alefban. Ez a két különböző energia kiegészíti egymást, és elindítanak egy láncreakciót. (…)”

Szeretem Coelho könyveit. Mert nem az eszemmel kell megértenem őket.