A Duke Ellington Orchestra 2007-óta világ körüli turnék keretén belül népszerűsíti Duke Ellington, a jazz műfaj egyik legendás képviselőjének zenéjét.

Alistair Cooke kritikus 1983-ban úgy jellemezte Duke Ellingtont, mint az elmúlt 50 év legkiemelkedőbb jazz hírességét. Termékeny zeneszerzőként Ellington több mint 2000 dalt szerzett, beleértve a "Take the A-Train", a "It Don't Mean a Thing (If It Ain't Got That Swing)" című sztenderdeket és a hosszabb lélegzetű darabjait, mint a , "Brown, and Beige, Liberian Suite", és az "Afro-Eurasian Eclipse". A különbözőképpen hívott zenekarjaival, melyeket 1919-től haláláig, 1974-ig vezetett, Ellington számos innovációért volt felelős a jazz területén. Ő vezette be a "Jungle-style"-t és az emberi énekhang hangszerként való használatát.

Edward Kennedy Ellington néven született Washongton D.C.-ben 1899. április 29-én egy középosztálybeli fekete családban. Nagyon korán megismerkedett a zenével. Apja és anyja is zongoráztak. Családja – hívő emberek lévén – úgy gondolta, hogy ha a fiuk megtanul zongorázni, akkor később a templom orgonistája lehet. Középiskolás korában kezdte el komolyan venni a zongorázást, rengeteget tanult zenetanárától Henry Granttől. Tizenöt évesen egy üdítőital boltban kezdett dolgozni – ennek az élménynek a hatására írta meg első jazz dalát "Soda Fountain Rag"-et. Ebben az időben kapta a Duke becenevet is.  Az erről szóló számtalan történet közül az egyik szerint  úgy kapta a Duke nevet, hogy egy fiatal, elegáns barátja úgy tartotta, hogy a körébe tartozóaknak megfelelő nevük kell, hogy legyen. Ellington otthagyta a középiskolát és jazz zenekarokban kezdett játszani éjszakánként, napközben pedig festett. Doc Perry zenei stílusa hatására Ellington továbbfejlesztette játéktechnikáját, és az első világháború után megalapította saját zenekarát.

Hosszú karrierje alatt Ellington rengeteg díjat kapott. Richard M. Nixon Elnöki Szabadság Érdemrenddel tüntette ki 1969-ben, amely a legmagasabb rangú polgári kitüntetés az Egyesült Államokban.

Duke Ellington kreatív előadó és zeneszerző volt egészen 1974. május 24-én bekövezett haláláig. Mindazonáltal, hogy közönsége követelte a sztenderdeket mind a "Mood Indigo" vagy az "In a Sentimental Mood", Ellington előtérbe helyezte a fejlődést. Az egyik utolsó dala a "The Blues Is Waitin' " című volt. Halála után egyetlen fia Mercer Ellington, aki a zenekar pénzügyi menedzsere és trombitása is volt, átvette a zenekar vezetését. Amikor Mercer távozott, Duke unokája Paul Ellington vette át a vezetői posztot.