A gyakorlott internethasználóknak nem újdonság, hogy a világ legnagyobb keresőszolgáltatója jeles alkalmakkor lecseréli logóját, így hazánk esetében október 23-án és március 15-én is különleges grafikával jelentkezett.
Ezúttal a gyerekek kezébe kerül a ceruza/zsírkréta/toll, a legjobb munkát milliók láthatják majd a google-hu oldalon, a gyerekek körében legnépszerűbb iskolai napon (az utolsón). A feladat pedig nem más, mint rajzban elmondani, mit jelent neked Magyarország.
A versenyre négy korcsoportban lehet nevezni április 16-ig. A döntőbe egy neves személyiségekből álló zsűri (Balázs Áron grafikus, Boros Lajos a Bumeráng műsorvezetője, képzőművész, Gulyás Gábor a Műcsarnok igazgatója, Oroszlán Szonja színésznő) által legjobbnak ítélt 15-15 rajz jut, melyek közül a korcsoport-győzteseket és az országos győztest internetes szavazással választjuk ki. A verseny abszolút győztese - a legtöbb szavazatot nyert pályázó - iskolája számára nyer 1 000 000 forintot, illetve a többi korcsoport győztesével együtt elutazhat Zürichbe, ahol meglátogathatják Európa egyik legnagyobb Google irodáját. Emellett a 4 korcsoport győztese gazdagabb lesznek egy-egy laptoppal.
Ráadásul a versennyel nem csak a pályázók járhatnak jól, hanem a Bátor Tábor Alapítvány is, amely élményterápiás táborokat szervez súlyos, krónikus betegséggel élő gyermekek és családjaik számára. A programok célja a gyermekek önbizalmának növelése, önmagukba vetett hitük megerősítése. Ezzel támogatják gyógyulásukat és elősegítik beilleszkedésüket a hétköznapokba. A Google pedig minden pályázó után 1000 forinttal támogatja ebben a tábor szervezőit.
További információk a pályázat hivatalos oldalán találhatók, a résztvevőknek sok kreativitást kívánunk!
Kommentek