…és ha lehet, hátulról. Továbbá nincs ellenére a horgászás, gyerekkorában minden bizonnyal cowboynak öltözött az iskolai farsangon, és nem titkolja vonzódását a teltebb idomú hölgyek iránt. És láthatóan szívesen készít lemezeket, akár úgy is, hogy angolul kell énekelnie, miközben egy svéd úriember gondoskodik a zenei aláfestésről.

Ennek a felettébb furcsa, német + svéd = angol felállásnak lett az eredménye a Skills In Pills album, amely felfogható tulajdonképpen a germán dalnok szólólemezeként is (a projekt megjelölésére használt Lindemann név is erről árulkodik), és amely egyértelműen a kiéhezett Rammstein rajongók étvágyának csillapítására szolgál. Herr Lindemann rendkívül egyedi orgánummal rendelkezik, így aligha várható tőle egy smooth jazz korong, de a hangján túl a muzsika is az anyabanda megoldásaira emlékeztet. Till tehát nem akart kibújni a bőréből, társa pedig az a Peter Tägtgren lett, aki a death metalos Hypocrisy és az indusztriális Pain főnökeként jól ismert figura a keményebb zenék világában.

A svéd volt az, aki minden hangszert feljátszott, sőt, a stúdiós munkálatok jó részét is felügyelte, majd jött Till Lindemann, és rászabadította jellegzetes énekdallamait és jellegzetesen aberrált gondolatait a hallgatóságra. Ami pedig a cső másik végén kijött, az olyan lett, amilyen az ideális Oktoberfest vidámparkkal, bajor káposztával, sörrel és kolbásszal: vagyis ízletes és szórakoztató.

Amíg a Rammsteinben Till németül dalolászik, és csak pár sor erejéig merészkedik az anglikanisztika szakterületére (pl. Amerika, vagy a Depeche Mode Stripped feldolgozása), addig itt végig angolul rekeszt, ami újabb fűszerrel dobja meg az anyagot. Így pedig a nagy többség számára a szövegek is teljesen érthetőek lesznek, merthogy bonyolultságuk körülbelül a gyerekmondókákkal vethető össze. Szó mi szó, az épp szőke fürtökkel virító énekes – aki amúgy túl van már az 50-en! – nem bonyolította túl a mondanivalót, ahogy arra már a bevezetőben is utaltunk. Ha csak azt a részletet biggyesztjük ide, hogy „let cry your pinky flower, give me give me golden shower”, akkor nagyjából el tudjuk képzelni a szintet, illetve az érintett témákat is.

Bár az egész lemezen elég meredek sorokat találunk, de a kegyelemdöfést a záró tétellel (Praise Abort) viszi be a Lindemann-Tägtgren páros, ugyanis ez a nóta az abortuszt emeli piedesztálra. Nem lennék meglepve, ha maholnap hatalmas viták robbannának ki ekörül a dal körül, és biztosan lesznek olyan vaskalapos erénycsőszök, akik erre kaphatóak; holott az egész Skills In Pills-ről ordít, hogy egyetlen pillanatig sem kell komolyan venni. Amennyiben ez sikerül, akkor kapunk egy lemezt, ami csak jó nótákkal van tele, és amelyen sorjáznak a kivédhetetlen és kitörölhetetlen refrének (Skills In Pills, Children of the Sun, Golden Shower, Cowboy), és amely újra és újra hallgattatja magát. Oké, a Praise Abort klipje valóban kissé messzire merészkedik, de a szerzőpárosnak volt annyi esze, hogy az utolsó képkockákkal tompítsa a videó túlságosan visszataszító élét.

A Skills In Pills tökéletes hiánypótló húscafat lesz a Rammstein diétában lesoványodott rajongóknak, de mindenki tehet vele egy próbát, aki szereti, ha a vaskos gitárok indusztriális környezetben zúznak, és az egész tetejébe még tízpontos refréneket is kapunk – meg egy zseniális, és nem kevésbé beteg képekkel telepakolt borítót. Arról nem is beszélve, hogy kezdő gitárosoknak és angolul tanulóknak egyenesen Kánaán lesz ez a lemez, ugyanis garantált számukra a sikerélmény. Más kérdés, hogy az itt szerephez jutó témákat nem sok angol nyelvkönyvben találnánk meg…

A Rammstein énekese tehát gumi nélkül szereti - és ha lehet hátulról. Mi meg azt szeretjük, ha ilyen lemezeket készít.