Az idő kiismerhetetlenül folyik, láthatóan és érzékelhetően csak előre, sodorva magával az embereket. De mi van akkor, ha egyszer csak feltaláljuk az időutazás technikáját és az irányításunk alá vonjuk a jelent és a jövőt? Képesek lennénk felelősségteljesen kezelni ezt hatalmat? Brandon Hackett legújabb, Az időutazás napja című, lebilincselő regényében többek között erre a kérdésre kapunk választ.      

Beregi Ádám egy átlagos nap, átlagos reggelén oldalán felségével, Enikővel, munkába igyekszik. A fiuk jövőjén merengő férfi a mindennapos reggeli csúcs okozta dugón sem húzza fel magát az átlagosnál jobban. Ám, amikor egyik pillanatról a másikra a semmiből előtermett, sci-fibe illő alakok tömege veszi körül a kocsit, minden megváltozik. Ádám és Enikő a lázálom-szerűvé vált Budapesten keresztül a fiuk iskolájába siet, ám ott már csak Bálint hűlt helyét találják. Ádámot pedig elragadja egy madármaszkos idegen... 

Mindez 2021. novemberében történik. A Földet nem különös földönkívüli faj szállta meg, csupán a jövőből utaztak vissza a sok esetben már-már felismerhetetlenné alakított emberek a XXI. század elejére, az időutazás feltalálásának napjára. A jövőből jött kalandorok soha nem látott tudással és technikával felvértezve érkeznek, amit nem is restek megosztani az elképedt átlagemberekkel. A technológiát feltaláló brit tudós, Neil Jarrison viszont a gép beindításának pillanatában eltűnt, több, mint baljós jeleket hagyva maga után. Az egyik pillanatról a másikra elérhetővé váló, sosem látott fejlettségű technológiák és eszközök néhány nap alatt az egész világot átalakítják, feleslegessé téve a pénzt, vagy éppen tökéletesre fejlesztve az orvostudományt. De, ahogy az lenni szokott, a csodáknak mindig ára van, nem is kicsi. 

Hackett regénye igazi letehetetlen, sodró lendületű és lebilincselő alkotás. Amellett, hogy olyan alapvető emberi és társadalmi problémákat feszeget, mint a hatalom birtoklása, a tudományos fejlődés határai vagy a politika felelőssége egy rettenetesen okos és érzelmes történettel ajándékozza meg az olvasót, ami meglepetéseknek sincs híján. A családi és szerelmi kapcsolatok gyönyörűen összefogják a karaktereket, megfelelő és átérezhető motivációt szolgáltatva így mindannyiuknak, de a könyv igazi különlegességét az időutazás megközelítésében kell keresni. A tudomány és technológia rohamléptű fejlődése magától értetődő módon felkeltette a tudósok érdeklődését az idő leigázása irányában is. Jópár elmélet és még több fikciós mű született már a témában, ám a megvalósításához, talán éppen lehetetlen volta miatt, még nem jutottunk közelebb. De ha mégis lehetséges, akkor hogyhogy nem találkoztunk még a jövőből jött turistákkal? Erre Hackett egyszerű és logikus magyarázatot ad: a technológia jelenbeli feltalálásának napja előttre nem lehetséges visszautazni. És innentől kezdődnek a problémák, amikbe az ilyen témájú alkotások nem igazán szoktak belegondolni. Arról ugyanis ezer meg egy elmélkedés, sőt "törvény" született, hogy az időutazás valósággá válásakor milyen katasztrofális eredménye lehet annak, ha valamit megváltoztatunk a múltban. De mi van akkor, ha sokan nem is akarnak visszatérni a saját jelenükbe, hanem ide-oda ugrálva, minden korból a legjobbak kihozva élik le az életüket? Akkor miért érdekelné őket, hogy mit történik az ő, régóta elhagyott korukban? És ez még csak egy a sok nyugtalanító kérdés közül, amelyekre Az időutazás napja rávilágít.

Hackett könyve olyan az időutazásos-sztorik között, mint amilyenek a műben feltűnő mikrouniverzumok a valósághoz képest: az időfolyamból kiszakadva, távolról figyelik a saját vesztébe rohanó világot és hiába vannak birtokában hihetetlen bölcsességeknek, az emberek mohósága és felelőtlensége túl nagy ahhoz, hogy vissza lehessen fordítani a pusztítást. Az időutazás napja is a klasszikus időutazós sztorikon kívül festi fel a saját disztópiáját, amely az első olyan mű a témában, ami után, a technológia minden csodája ellenére, abban kezd reménykedni az ember, hogy soha ne is találjuk fel az időutazást. Inkább figyeljünk arra az egy jelenünkre, ami van, mert anélkül soha nem lesz jövő, amibe utazgathatnánk.