A szeletelés és tapsoltatás francia nagyfőnöke jövőre is kimerészkedik a Louvre és a bakelitek mögül, avagy nyilvánosságra kerültek a 2014-es Balaton Sound első fellépői. A mai naptól pedig már a belépők is kaphatók.
December 11-én pontban délben kezdik szerte az országban és külföldön a jegyirodák árusítani a 2014-es MasterCard Balaton Soundra (július 10-13.) a jegyeket. Karácsonyi ajándéknak is tökéletes, mi több, praktikus is, hiszen tavaly is hónapokkal a fesztivál előtt elfogytak a bérletek és sokan nem jutottak be a Zamárdit megremegtető bulira. Egyidejűleg a szervezők több nemzetközi sztár fellépését is bejelentették, így lassanként körvonalazódni kezd a line-up.
Jön például jövőre a chicagói house forradalom második hullámának egyik legismertebb hőse, Felix Da Housecat. Ugyancsak a hipnotikus, dinamikus és a mai idők bulijainak hangját, illetve hangulatát kiválóan érző két, a húszas évei közepén járó tehetséges holland DJ szuperprodukciója, a W & W. Igyekszik majd a Balaton partra egy vagány, eredeti és száz százalékig hiteles csaj Harlemből, akinek minden tehetsége adott ahhoz, hogy hamarosan generációs ikon váljon belőle - ő Azealia Banks.
Erősíti a Sound felhozatalt Steve Angello, aki az utóbbi idők legnépszerűbb és legfelkapottabb e-zenei alakulatában, a Swedish House Mafiában, Axwell és Sebastian Ingrosso oldalán lett világhírű. Zamárdiba érkezik a kivételes tehetségű DJ és producer, a holland elektronikus zenei iskola populáris house tagozatának nagyreményű növendéke, Martin Garrix is; valamint az amerikai rapper, Pittsburgh hercege, generációjának egyik legkarizmatikusabb fekete rap csillaga, Wiz Khalifa.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban ismét a Sound vendége lesz a korábban Magyarországon már hatalmas bulikat jegyző David Guetta.
Kommentek