Grecsó Krisztián nem rég megjelent regénye, a Jelmezbál valójában rövid novellák szövevényes hálója, mely a végére egy grandiózus történetté áll össze. A kötet nem is krimi, nem is családregény, sokkal inkább az élet apró, de mégis fontos momentumainak gyűjteménye. Az 1000 darabos puzzle-re hajazó történet igazi ínyencség, olvasása erősen ajánlott.

Az 1960-as években kezdődik nagyívű történetünk Sáraságban, ahol két fiatal lányt brutális körülmények között meggyilkoltak, egy harmadikat pedig megcsonkítottak, és még aznap eltűnt a faluból. Ezt az információt az olvasás elején mindenki jól jegyezze meg, mert ez lesz mindennek az alapja. Épp ezért akár kriminek is hihetnénk Grecsó Krisztián új regényét, hiszen egészen a könyv végéig nem derül ki, hogy ki volt a tettes, de nincs az a Hercule Poirot, aki képes átlátni félévszázad történését, melybe több család is belebonyolódik. 

Azonban nem is egyszerű családregényről van szó, mert minden szereplő fontos, a szomszédok, a barátok, a volt férjek és feleségek, sőt még az általános iskolai osztálytársak is. Egy ismert elmélet szerint a Földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan öt ember van. Ezt az elméletet igazolja ez a regény is, melyben mindenki kapcsolatban van mindenkivel, még ha nem is tudnak róla. A történet azonban nem pusztán rengeteg szereplőt mozgat meg, hanem az időben is előszeretettel ugrál összevissza, így ne lepődjünk meg, ha olykor-olykor elbizonytalanodunk egy-egy ismerős név és helyszín megjelenésekor, nyugodtan lapozzunk vissza, érdemes tisztában lenni azzal, hogy ki kinek a kicsodája. 

Ezeket a jó tanácsokat adnám, mindazoknak akik kézbe veszik a Jelmezbált, amelyet legjobban úgy tudnék jellemezni, hogy az emberi kapcsolatok útvesztője, vagy inkább látlelet az életről.

Ugyanis, ha eltekintünk a kusza történetmeséléstől, és az egyénekre helyezzük a hangsúlyt, hirtelen más színben látunk mindent. Életek, sorsok, drámák bontakoznak ki a szemünk előtt, és ez adja meg az igazi ízét a regénynek. Ahogy haladunk előre a novellákkal, kezd minden ismerőssé válni. A szereplők akár a mi szomszédaink vagy barátaink is lehetnének, a problémáik sem újdonságok, és a reakcióik sem. Mindenki hallott már ledér, miniszoknyás tanárnőkről és kalandjaikról a fiatal gimnazista fiúkkal, vagy épp tapasztalta is azt saját iskolás évei folyamán. De a hangos családi ünnepségek, a kissé bolond osztálytárs, vagy épp a demenciában szenvedő idős bácsi sem jelent újdonságot. A történetek mégis teljesen magával ragadják az olvasót, és egy-egy rész végén már izgatott kíváncsisággal várja, hogy vajon kiről szól majd a következő. 

Mindez a már Grecsótól megszokott nyomasztó hangulattal van persze nyakon öntve. Kellemetlen szituációkban, nehéz döntések sorát hozzák meg a szereplők, vagy épp a döntés után próbálnak kitámolyogni a kátyúból. Kifejezetten ezekre a pillanatokra és az épp aktuális szereplő belső vívódására fókuszál az író végig a regényben. Ettől válik igazi kirakós játékká a Jelmezbál, mert nem csak a szereplők garmadával kell megküzdenünk, akiket az időben összevissza ugrálva ismerünk meg, de ráadásul nem is kapcsolódik történetük szervesen a kiindulási ponthoz, mégis mindegyik novella információt rejt magában. 

A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet nehéz olvasmány, amire időt és energiát kell fordítani, hogy élvezni és értelmezni is tudjuk, de nemcsak ezért válik sokszor elolvasós könyvvé, hanem mert minden mondatával megérinti az olvasó lelkét.