Kultography

Vadóc japán csajszik fejtik meg a gitárzenét

Vadóc japán csajszik fejtik meg a gitárzenét

Kultography írása itt: - 2016-03-16 17:35

Egy semmihez sem hasonlítható, de úgy nagyjából matekrockot elemi lendülettel és játékossággal játszó japán csajtrió, a Tricot mutatja be március 20-án második nagylemezét az A38-on. Előzenekarként pedig egy fiatal, de annál éretteb szlovák triót láthattunk és hallhatunk, akik tavaly jelentették meg első nagylemezüket.tricot_kiemelt.jpg

A hazájában elképesztően népszerű japán matekrock-csajtrió, a Tricot mostanában kezdi bevenni Európát. A két évvel ezelőtt a VOLT Fesztiválon is megfordult zenekart második nagylemezének alkalmából a zenei blogokon hatalmas lelkesedéssel méltatják. Tegyük hozzá: a 2010-ben alakult kiotói Tricot igazán meg is érdemli a dicséretet. Jellegzetesen egyedi hangzás, progrockba hajló, keményen kimatekolt, de spontaneitásukat el sosem vesztő számok – vad punk, kiszámíthatatlan poszt-rock és szégyentelen J-pop örvénylik a zenéjükben. Mindehhez hozzájön a három cukimuki csajszi (a negyedik tag, a dobos Komaki Kazutaka tavaly hagyta el a zenekart), és nyilvánvaló lesz a Tricot titka: eredeti, semmihez sem hasonlítható, változatos és végtelenül szórakoztató. A trió tavaly folytatta szigorúan hárombetűs című lemezeinek sorát: ezúttal az A N D bemutató turnéjának keretén belül érkeznek Budapestre.

tricot01.jpg

Az alig három éve létező Fresh Out Of The Bus aránylag rövid karrierjét meghazudtolóan érett produkció. A három nyitrai fiatalember alkotta zenekar finom pop-rockot játszik, amiben ott vannak a poszt-rock visszhangos gitártémái, a new wave lüktetése, visszafogott elektronikus pulzálás, matekrockos tekerések, indie lendület és még ki tudja, mi minden más. Rendkívül változatos muzsika a FOOTB zenéje, az egyik legizgalmasabb dolog, ami manapság a szlovák könnyűzenében létezik.

A győri Rosa Parks az elmúlt öt év egyik legkitartóbb és legőszintébb hazai underground színfoltja, akik a kezdeti demózás poszt-rockos lebegéséből egy sokkal matekosabb, izgalmasabb arculatra tettek szert az utóbbi másfél évben. A bemutatkozó nagylemez Stay Punk! Stay Prog! című dalának címe egyben a zenekar jelszava is. A Rosa Parks a poszt-rock felől indulva talált rá a math rockban rejlő lehetőségekre. Az örökké úton lévő, és a műfaj szinte összes meghatározó zenekarával már játszó kvartett tavalyi nagylemeze, az I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream üdítően sajátos hangzása végképp a felső ligába helyezte az évek óta töretlen kitartással zenélő együttest. Progresszív, előremutató, játékos és érzelemzgazdag gitárzene: ez a Rosa Parks.

Bővebb információ: A38 Hajó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása