Vagy lehet az egyik legjobb barátod egy csacsi. Vagy egy meleg srác. És még talán színészként is ott perceghet benned a tehetség lángja. És ha néha el is borul az agyad? Vagy túl sokat iszol és túl könnyen felkínálod magad a pasiknak? Ilyen háttérrel ki csodálkozik azon!?

És még így sem reménytelen minden. Elég, ha egyetlen támaszt találsz az életedben. Mondjuk például egy meleg srácot. Jó, később jön egy csacsi is, de az már nagyon a történet vége. Milyen történeté? Azé a történeté, amelyet Anna Gavalda szállított le a magyar olvasóknak. Egy történetet, amely a rejtőzködőknek szól, igazán 21. századi stílusban. Vékonyka, sok fejezettel és sok bekezdéssel; állítom, egy magára valamit is adó könyvmoly egyetlen délután alatt kiolvassa. Pedig egyáltalán nem könnyű limonádé.

Kicsit zagyván indul a regény, de aztán szerencsére gyorsan kitisztul minden. Addigi pályafutását maga a címszereplő, vagyis Billie meséli el nekünk, aki a nevével ellentétben egy (fiatal) nő, és aki nem is velünk, hanem egy kiszemelt csillaggal osztja meg diribdarabokra zúzott élete főbb eseményeit. Ahogy mondani szokás, Billie már a startnál hátrányba került, a sors legalább egy kört vert rá, miután az anyja 1 éves korában elhagyta, a mostohaanyjától pedig megaláztatást kapott szeretet helyett. És ha ez még nem lenne elég, ott volt neki a mindennapos nélkülözés, a mélyszegénységből való kitörés lehetetlennek tűnő feladata. Naná, hogy rejtőzködik. Olyan, akár egy kis időzített bomba.

Ezt a feszült és hallgatag bombát azonban egyetlen ember mégis megérti a földön. Ez nem más, mint az osztálytársa, Franck, akinek szintén megvan a maga baja: homoszexuális. Márpedig ezt még az olyannyira liberális Franciaországban sem nézi mindenki jó szemmel – elsők között például a saját apja nem. Már ha tudná. Szerencsétlen párosukat egy iskolai feladat, egy színpadi jelenet előadása hozza össze, és attól fogva nagyon erős kötelék alakul ki közöttük. Amit idő és távolság sem szakíthat el. Ami kiállja a kurválkodás és a szülői kényszer hatására folytatott tanulmányok próbáját is. Anna Gavalda regénye tehát kettejük története, hiszen láthatjuk, hogy a gyerekkortól hogyan támogatja egymást a két „peremkerületben” élő szereplő, hogyan harcolnak vállvetve, és hogyan lesznek kölcsönösen támaszai a másiknak.

Gavalda egyáltalán nem modoros, néhol akár már kíméletlennek is nevezhetnénk, de mikor túl sok lenne a sötétségből, mindig villant egy kis humort és reményt. Könyve egyik legnagyobb tanítása az, hogy jól tesszük, ha nem ítélkezünk, és ha az élet nem is egy tündérmese, azért a legtöbb helyzetből ki lehet kerülni győztesen még akkor is, ha már minden elveszni látszik. Billie nagyon őszinte és nyers mesemondó, akit gyerekkorában kismacskák kivégzésére kényszerítettek, és volt, hogy férfiakon keresztül kereste meg a mindennapi betevőt, mégis szerethető karakter. Talán az ő esendőségei mások, mint a mieink, de mivel senki sem tökéletes, tudunk vele azonosulni. Ráadásul a sok-sok védőburok alatt ő egy kedves és vicces teremtés, aki Bubunak nevez el egy szamarat, vagy poénra veszi azt, hogy Franckkel ugyanarra a szívdöglesztő juhászra mozdulnak rá.

A Magvető kiadásában megjelent újabb Gavalda regény nagyon jó társ fagyosan ropogó téli estékre, különösen akkor, ha egyedül érezzük magunkat. Jó arányokkal dolgozik, nem lesz se szirupos, se valószerűtlen. Feszes, frappáns, határozottan összerakott mű a Billie, amelyben megvan az a fajta erő, hogy ha év elején olvassuk, akár hónapokon át táplálkozhatunk az útravalójából.