Sűrű volt a Paddy And The Rats éve, akár egy jóféle ír ürügulyás: koncertek, fesztiválok, új lemez és gyerekáldás is tarkította az összképet. Az esztendőtől a Barba Negrában vesz whiskygőzös búcsút a kelta kocsmapunk horda, és így természetesen a december 29-i, teltházas buli sem maradhatott ki a kérdések közül, amelyeket a gitáros Joey, a dobos Seamus, illetve a főnök, az énekes/akusztikus gitáros Paddy válaszolt meg.

Milyen volt a 2015-ös év a Paddy And The Rats számára?

Joey: Sok minden történt. A legfontosabb, hogy 3 év elteltével elkészült egy új lemezanyag, amire a rajongók is és mi is nagyon vártunk. Régen dolgoztunk már ennyit a stúdióban, ami teljesen más élmény, mint az élő zenélés, mert ez egy kreatív, gondolkodósabb folyamat. Ezen kívül készítettünk videókat, felléptünk egy sor hazai és külföldi fesztiválon, illetve klubkoncertjeink is voltak szép számmal.

Nektek még mennyire jelent remegősen várt izgalmakat egy új album megjelenése, fogadtatása?

Seamus: A Lonely Hearts’ Boulevard a negyedik album a sorban, ezért valóban van már tapasztalatunk ilyen téren, de egy lemez mégiscsak a közönségnek készül, így mi is izgatottak vagyunk a megjelenés előtt. Tetszeni fog a közönségnek? Ha igen, melyik dal lesz a kedvenc? Hogyan fognak élőben reagálni rá? Ezek a kérdések mindig megmaradnak, függetlenül attól, hogy hányadik korongodra készülsz. Hosszú hónapokig gyúrtuk a lemezt, és habár én személy szerint imádok a stúdióban dolgozni, konkrét visszajelzést az anyagról csakis a színpadon kaphatsz, emiatt a végén már nagyon vártuk a lemezbemutató turnét. A koncerteken érik be a sok munka, a közönség pedig ítél. Ezt az izgalmat szerintem lehetetlen megunni, sőt!

A Lonely Hearts’ Boulevard aligha okoz csalódást a hallgatóknak, érkezzen bármilyen zenei háttérrel, hiszen azon túl, hogy megőriztétek a rátok jellemző stílusjegyeket, sok új dologba is belekóstoltatok, és a nóták egytől egyig megállnak a lábukon.

Paddy: Én nagyon szeretem ezt az anyagot. Ha nem így lenne, akkor nem jelentettük volna meg. Más lett, mint az eddigi lemezeink, mivel másképp álltunk a dalszerzéshez. Nem szerettünk volna erőltetett dolgot csinálni. Csak engedni, ami jön, és most ez jött. Vannak rajta klasszikus ”paddys” kocsmadalok, íres folk-punk nóták, és vannak poposabb szerzemények, amik csak nyomokban tartalmaznak kelta vagy ír hatásokat. De ez nem jelenti azt, hogy ezennel egy popbanda lett a PATR. Csak ez most egy ilyen lemez lett. Már elkezdtünk újabb dalokat írni, és nagyon sok ötlet jött most, amik az első lemez hangulatát idézik. Úgyhogy lehet, hogy jövőre már stúdióba is vonulunk és készítünk egy igazi folk-kocsma lemezt.

Rendkívül ötletes lett a némileg Hasfelmetsző Jack hangulatát idéző borító. Mi a sztori mögötte, kinek a keze munkáját dicséri a kép?

Joey: Johnny, a grafikusunk egy nagyon tehetséges debreceni srác, maga is zenész és gyakorlatilag évek óta dolgozik nekünk, a lemezborítón kívül a póló designokon át, de ő rajzolta azt a képregényt is, amit egy játékhoz használtunk fel, és aminek nagy sikere volt. Neki sikerült összehozni a kalózos karaktert azzal a hangulattal, amit az album címe sugall: a kivágott, utcán heverő, magányos szívekkel.

Maradva a borító sugallta atmoszféránál: melyik az a történelmi kor, illetve város vagy ország, ahol egy időgép segítségével szívesen körülnéznétek?

Seamus: Természetesen a kalózvilágba is szívesen ellátogatnék, a maga pipafüstös, abszint vedelős, romlott, buja légkörével. De ha nagyon muszáj lenne csak egy kort választani, akkor szerintem én a hatvanas évekbe mennék vissza: megnézni, hogyan is született a rock’n’roll, és utazgatnék az USA és Anglia között. A legnagyobb részben ez a zene határoz meg engem, nagyon jó lenne végignézni és részt venni egy akkori Beatles, Stones, stb. koncerten. Tuti azt választanám.

Nem csodálom, hogy a That’s My Nature-re hoztatok össze egy klipet - a Fall Out Boy az ilyen jellegű nótákból csinál világslágert.

Joey: Kicsit szerettünk volna kilépni abból az ír hangulatból, ami a kezdetektől adott egy karaktert a zenekarnak, de egyben valamilyen szinten be is skatulyázott minket. Ez nem azt jelenti, hogy innentől szakítunk a kelta elemekkel (ezt bizonyítja a Captain Of My Soul is), de mindenképp szeretnénk sokoldalú zenekar lenni, nem folyton ugyanazokat a bevált sémákat ismételgetni. Az alapelv az, hogy egyszerűen jó számokat kell írni, nem görcsölni a stíluson. Persze továbbra is ott van a hegedű, a harmónika vagy a banjo, ami ad egy ízt még az olyan rock számoknak is, mint pl. a Junkyard Girl vagy az említett That’s My Nature. Vannak persze olyanok, akik talán kissé csalódásnak érzik, ha a kedvenceik próbálkoznak valamilyen újítással, de merem remélni, hogy bármit is játszunk, annak mindig is lesz egy egyéni, Paddy-s íze.

Különleges darab a Sleeping with the Winter is. Kicsit olyan, mintha egy karácsonyi mese főcímzenéje lenne.

Paddy: Nagyon szeretem a merengősebb, melankolikusabb dalokat is. Egyrészt sok olyan dolgot el lehet mondani bennük, amiket a pörgősebb nótákban nem, másrészt zeneileg is sokkal bensőségesebbek. Általában vagy a zongoránál vagy akusztikus gitárral szerzek dalokat. Csak leülök és órákig pötyögök. Ez a dallam egyszer csak megtalált. Érezni rajta a new folk, folk pop hatásokat, amiket mostanában hallgatok. Ez az egyik kedvencem az új lemezről.

Mondjatok három olyan külföldi zenekart, akik előtt szívesen melegítenétek be a közönséget!

Paddy: A Dropkick Murphys adja magát, de a Green Day és a már nem létező Oasis előtt is nagyon szívesen zenélnék. Mondjuk a reunion koncerten. :)

Sokan úgy tartják, hogy már nem nagyon lehet újat hozni a zene világában, de azért mindig akadnak kivételek. El tudjátok képzelni, hogy egy nap valaki kombinálja az elektronikus zenéket az ír kocsma punkkal?

Seamus: Szerintem a zene a végtelen számú lehetőségek kombinációjáról szól. Miért ne lehetne? Pont az a jó, hogy teljesen szabadon, bármit megtehetsz. A legrosszabb, ami történik, hogy nem jön be a nagyközönségnek. De attól még mindent meg lehet csinálni és kipróbálni. És minél sokszínűbb az a paletta, amiből a közönség válogathat, annál jobb. Ráadásul a mai technikai feltételek között már sokkal könnyebben tudod rögzíteni és megosztani másokkal. Pont emiatt szerintem még rengeteg újdonságot hozhat a „jövő zenéje”!

Paddy, engedd meg, hogy gratuláljak a gyerkőcöd születéséhez! Milyen érzés apának lenni? Komolyodtál, változott a felfogásod bizonyos dolgokban?

Paddy: Mindig azt mondták, hogy ezt az érzést nem lehet elmondani, amíg meg nem tapasztalod, és ez tényleg így van. Egy kis csoda. Azt nem mondom, hogy teljesen más ember lettem, de az biztos, hogy bizonyos dolgokban más lesz az ember felfogása. Nagyon jó érzés figyelni, ahogy napról napra cseperedik, mindig történik valami új. Kezdi megismerni a világot, felfogni a körülötte levő dolgokat és én ennek a részese lehetek. Nagy boldogság ez. :)

Az ünnepi időszak sem a kedélyesen pipázásról és a korsók emelgetéséről fog szólni nálatok, hiszen alaposan tele a naptáratok, sőt, december 29-én a Barba Negrában lesz egy nagy bulitok. Mivel fogjátok elkényeztetni a jegyet váltó látogatókat?

Joey: Mivel még friss az új lemezanyag, elsősorban az új számokat szeretnénk minél jobban megszerettetni a közönséggel, és hát persze ez már majdnem szilveszteri buli is. Budapesten ezen a napon búcsúztatjuk az évet, és ezután jó darabig nem is láthatnak minket a fővárosi rajongók, mert tartunk egy hosszabb szünetet. Tehát érdemes megragadni ezt a lehetőséget.

És akkor foglaljuk keretbe a beszélgetést: mi várható a Paddy And The Rats bandájától 2016-ban?

Seamus: Egy pici, januári pihenő után folytatódik a LHB turné. A naptárunk lassan betelik jövőre is, és ez jó dolog. Terveink között szerepel egy London-Glasgow-Dublin hétvége, kipróbálnánk magunkat a „szigeteken”. Eddig 20 országban koncerteztünk, de reményeink szerint ezt jövőre gyarapíthatjuk még. Kacsintgatunk a Baltikum felé is, sok minden van még szervezés alatt. Szóval építgetjük az európai dolgokat is, aztán persze a nyár majd a fesztiválozásról szól itthon és külföldön egyaránt. De hogy teljes legyen a sztori, 1-2 hete Paddy mutatott nekem pár új dalt, és amilyen termékeny mostanában (mindenfajta minőségében), halkan mondom: szerintem könnyen előfordulhat, hogy 2016-ban is pár hónapot a stúdióban töltünk…

Az interjú létrejöttéért külön köszönet Bucsai Tímeának!