Kultography

Albumok 2015-ből, amelyeknek van Sexepile

Albumok 2015-ből, amelyeknek van Sexepile

Blahó Dávid írása itt: - 2015-12-23 10:13

Folytatjuk TOP 5 2015 sorozatunkat: a legfrissebb fejezetben a Sexepil tagjai vallanak arról, hogy melyik lemezeket és dalokat pörgették a legszívesebben ebben az esztendőben. A csapat számára a karácsony a pihenés mellett a készülődésről is szól majd, hiszen a két ünnep között színpadra állnak a fővárosban.sexepil_2015_kiemelt.jpg

Szalai Anesz énekesnő: számomra 2015 legkedvesebb lemeze Björk Vulnicura című alkotása. Egyértelműen vitt mindent, mert már megint tele van nagyon furcsa hangokkal és közben hatalmas energiával. Ráadásul Anthony Hegarty is megszólal a korongon, aki a másik kedvenc énekesem.

Deák Endre gitáros: Puscifer: Money Shot – számomra ez idén az év legjobb albuma. De persze csak azért, mert 2015-ben sem érkezett új Tool lemez. De a lényeg, hogy Maynard James Keenan itt is hozza magát.

Kedvenc dalt viszont nem erről az anyagról választanék, azt nekem ebben az esztendőben az Incubus követte el, mégpedig az Absolution Calling képében. Gitárzene felsőfokon.

Kocsis Tamás gitáros: a következő anyag vitte el nálam a pálmát idén: Global Underground #41 – James Lavelle presents UNKLE Sounds. A zseni visszatért. Ennyi.

Vangel Tibor dobos/énekes: muszáj, hogy az ANEZ Listen Closely remixlemeze legyen a kedvencem az idei évből. Az ANEZ az egyik olyan magyar zenekar, amelyet hallgatva mindig felháborodok, hogy miért nem kap nagyobb nyilvánosságot ez a világszínvonalú produkció. Ez a remixlemez meg persze azért is kedves a számomra, mert én is (mint Gromiko) és a fiam is (Autochthon néven) készítettünk hozzá egy-egy remixet.

A Sexepil december 27-én a budapesti Trafóban zárja az évet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása