A legendás The Cure 2016 őszén 17 országban összesen 30 koncertet ad Európában - ez lesz az első turnéjuk az öreg kontinensen 8 év után. Ennek a limitált számú fellépésnek hazánk is része lesz, ugyanis Robert Smith bandája október 27-én a Budapest Arénában lép fel.
Az 1976-ban alapított zenekart a 70-es évek végén megjelentetett dalaik alapján a post-punk és new wave vonalhoz sorolták, de a 80-as évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, amellyel a gothic rock vonalához kapcsolódtak. Végül a 80-as évek közepére Smith rátalált az igazi stílusukra, és a popzenei elemek ötvözésével a csapat igazi szupersztárrá vált. Olyan dalokkal járultak hozzá az évtized slágereihez, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don't Cry, a The Love Cats, a Friday I'm in Love vagy a Lullaby. A The Cure több mint 30 millió albumot adott el pályafutása során, 13 stúdióalbumot, 10 EP-t és több mint 30 kislemezt jelentetve meg.
A THE CURE TOUR 2016 Robert Smith (ének / gitár), Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dobok), Roger O'Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár) közreműködésével zajlik majd. A zenekar közel 4 évtizedes pályafutásának kedvencei, ritkaságai és néhány, még kiadatlan dal egy vadonatúj színpadi produkció keretében garantálja majd, hogy ezt a show-t mindenképpen látni kell! A teljes turnén, így Budapesten is a The Twilight Sad lesz az előzenekar.
A hazai rajongók által nagyon várt bulira belépők november 27-én 10.00 órától a www.livenation.hu oldalon keresztül vásárolhatók. A koncertre limitált számban közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is kapható lesz.
Kommentek