A Recirquel Cirkusz az Éjszakában című darabjában a társulat közös utazásra hív minket, amelyben az emberiség egyik legősibb, beteljesíthetetlen vágyát, a repülés álmát keltik életre,  a szokásos látványos és meglepő kelléktárral.

Akik  látták már az első magyar újcirkusz-társulat más előadásait, ebben a produkcióban is ismerősként üdvözölhették az egyes számok előadóit és a hozzájuk kötődő számokat. A csapatban rejlő kreativitást mutatja azonban, hogy a már jól ismert produkciók most is lenyűgöző egységet alkotnak annak ellenére, hogy a kerettörténet csupán egyetlen gondolat, a szárnyalás metaforája.

Már a nyitó jelenetben magával ragad minket a baljós-sejtelmes, omladozó túzfalakkal és sikátorokkal szegélyezett világ, amelyben fény és árnyék különös játékával indulunk útnak. Ahogy a sanzonénekes és narrátor Czigány Judit első megjelenéséből kiderül, az éjszakánál sokkal mélyebbre erekszedünk: saját titkos vágyaink mélyére, amelynek beteljesülhetetlenségét szimbolizálja a  szabad repülés. Ámulunk tehát az artistákom, akik velünk ellentétben képesek elrugaszkodni a földtől, a valóságtól.

Vági Bence, a társulat művészeti vezetője azonban ezúttal  is ügyes arányérzékkel kezelte a műfaj cirkuszi alapjait, így a látványos artista számok mellett a rendhagyó bohócjelenetek visszacsempészik olykor a nehéz gondolatok közé a felszabadult vidámságot. Lakatos Leonáttát ebben a darabban ugyan nem láthattuk labdán, de Pintér Áronnal bemutatott zsúrkocsis jelenetük az est egyik legkedvesebb poénjait jelentette.  Így keveredik vidámság és szomorúság, fény és árnyék egyetlen előadásban.

Az artisták látványos számaihoz komponált zene is nagyban hozzájárul a magával ragadó hangulathoz, Sárik Péter zenéjét Lengyel Zoltán adja elő zongorán, amitől még izgalmasabbá és személyesebbé válik az éjszakai hangulat. Ezt erősítik a Kasza Emese által megálmodott jelmezek, amelyek hol hatalmas fekete szárnyakkal, hol fényes ruhákkal erősítik e történet kettősségét, aminek befejezését a rendezőmagukra a nézőkre hagyja.

 (Fotók: Recirquel)