A cilinderes ex-Guns ‘N’ Roses gitáros november 18-án a Papp László Budapest SportArénában koncertezik. A World on Fire turné hazai állomására a belépők augusztus 28-án 10 órától már megvásárolhatók. A koncertre limitált számban közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is kapható.
Slash-nek többek között olyan felejthetetlen gitárriffeket köszönhetünk, mint a Guns N' Roses Sweet Child o’ Mine” vagy Welcome To The Jungle slágereinek akkordjai. Miután kilépett a híres bandából, először a Slash’s Snakepit produkciójával ért el újabb sikereket, majd a Velvet Revolver nevű supergroup tagjaként állt ismét színpadra, mielőtt belekezdett volna saját szólókarrierjébe.
Slash első szólóalbumával azonnal a slágerlisták élén kezdett, olyan énekesek közreműködésével mint Ozzy Osbourne, Fergie vagy Myles Kennedy. Nem sokkal ezuán megalapította jelenlegi csapatát SLASH: Featuring Myles Kennedy and The Conspirators néven, akikkel már 4 éve zenél és turnézik.
Slash és csapata a legutóbbi lemezük, a World On Fire megjelenése kapcsán kapták az eddigi legtöbb elismerést: 12 országban kezdett Top10 slágerlista helyen az album, a címadó kislemez, a World On Fire pedig vezette az amerikai rock rádiós listát is.
A jelenleg is folyó világkörüli turnéjuk közben a gityós bejelentette a “World On Fire” őszi európai állomásait, köztük a november 18-án megrendezésre kerülő magyar koncertet is a BudapestArénában.
További info: www.livenation.hu
Kommentek