Vannak olyan dolgok az ember életében, amelyekről csak visszatekintve derül ki, milyen meghatározó pontjai is voltak a történetüknek. De amikor néhány óra leforgása alatt elszakadunk a szerelmünktől, a testvérünktől és magunk mögött kell hagynunk az egész addigi életünket az nem ilyen. Mégis, jópár évvel később is ráeszmélhetünk, mi mindent jelenthet az az egyetlen nap - nem csak nekünk, a családunknak, de egy idegen vándornak, vagy akár még egy jóval korábban élt írónak is.

A Divisadero egy különös könyv - a szó legjobb értelmében. Michael Ondaatje olyan könnyedséggel fűzi sokfelé ágazó, kifejezetten súlyos történeteinek narratíváját, mintha éppen csak leült volna az olvasó mellé mesélni. Úgy bontakoznak ki a cselekményszálak, ahogy az ember emlékezete összeáll: ide-oda ugrálva, előre- és visszautalva, kitérőkkel és elgondolkozásokkal, ráérősen és szabadon, de éppen ezért lyukakkal tarkítva is. A regény egyik legjobb tulajdonsága az, hogy ezek a lyukak, elterelések és szétfutó elmélkedések nem érződnek végül hiánynak, sőt! Nélkülük lehet, hogy egy kerekebb, lezárt történetet kaptunk volna (vagyis inkább négyet, lévén a kötet végére már négy főszereplőnk lesz) de éppen miattuk élnek ennyire ezek a történetek. A minden különösebb jelzés nélkül főszereplőt váltó fejezetek, a logikát nélkülöző részekre osztás vagy éppen a könyv hosszában 2/3 - 1/3 arányban elosztott két különböző idősík nemhogy elidegenítenek, de még inkább bevonzanak a karakterek életébe, a szertelenül, egymásból építkező mese különálló mégis folytonosan egybefonódó szálaiba. Ahogy az életet vagy az emlékezetet, ezeket a történeteket sem zárhatja le más, csak a halál. És még a halál után is ott van a többiek emlékezete...

Kalifornia, valamikor a hetvenes években. Igaz, hogy hódít a trapézfarmer és a szabad szerelem, Anna és Claire apja ettől még régimódi szigorral és távolságtartással neveli lányait a farmján. Nincs ebben semmi rossz, a lányok és fogadott bátyjuk, Coop boldog, dolgos hétköznapjait a végtelen lovaglások, kevés szavú vacsorák romantikus vidéki idillje lengi körbe. De a felnőtté válás ezen a nomád helyen sem kerülheti el hőseinket, az érzékeny folyamat pedig végül egyetlen, az emlékezetekbe magát izzóan belemaró délutánban csúcsosodik ki, és változtatja meg mindhárom hősét. Anna, Claire és Coop története ezután több évvel és több tízezer kilométerrel arrébb, külön-külön folytatódik, mégis, az egykor egymás bizalmas közelségében növekvésnek induló életek még így, időben és térben távol egymástól sem tudnak végleg elszakadni a másiktól. A szeretők, haragosok, barátok és egy, már csak emlékekben létező író figurái mind beleszövődnek ebbe a szétburjánzó legendába, ami mentén hőseink, akár tudattalanul is, a saját életüket kutatják.   

Ennél többet nehéz lenne a történet(ek) kivesézése nélkül mondani, a fordulópontok, titkok és apróságok lelövéséért pedig igazán kár lenne. Ezért nem is teszem meg. Kicsit olyan ez a regény, mint az élet, ott is csak azt tudhatjuk biztosan, amiben és ahol éppen vagyunk. A jövő ugyanúgy ismeretlen, mint ahogy a múltunk egyes részei rejtettek előttünk, megfakultak, vagy éppen kiszínezte őket az idő. A minket körülvevő embereket pedig jó esetben is csak annyira tudjuk megismerni, amennyire egy, ehhez hasonlóan kiválóan megírt könyv szereplőit. Rajtuk keresztül viszont úgy találhatjuk meg az önmagunkhoz vezető utat, ahogy nem is sejtettük volna - igaz ez  ugyanúgy a regény és a való élet szereplőire egyaránt. 

Ondaatje neve mellé elkerülhetetlenül odabiggyesztik az "Az angol beteg írója"-címkét, ami nem hazugság, csak nem teljes. Lehet, hogy ez a megfilmesített történelmi románc a legismertebb könyve, de maximum annyiban múlja csak felül a Divisadero-t, hogy Az angol beteghez már hozzáillesztették Ralph Fiennes jóképű fizimiskáját. A Divisadero hősei ezzel szemben a képzeletünkre vannak bízva, hogy régi szerelmekből, testvérekből, barátokból, idegenek futó pillantásából és nem utolsósorban önmagunkból felépítsük őket. Hogy aztán a saját kék asztalunk mellett elmesélhessük majd egyszer a saját történetünket valakinek, aki talán általa megért belőlünk valamit, amit még mi magunk sem. Valamit, amitől mások vagyunk, mégis ugyanolyanok, mint a többiek - valahogy úgy, ahogy ez a könyv is. 

A kötet a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában jelent meg.