Hisz abban, hogy képesek vagyunk elérni, amit szeretnénk. Ez nem mindig volt így, éppen ezért a főiskolás önmagát egy kicsit leteremtené. Persze nem most, hiszen jelenleg az élete az Eurovíziós Dalfesztivál döntője körül forog. Interjúnk Csemer Boglárkával, azaz Boggie-val, aki élő adásban is mer tortadíszt kóstolni.

Hogyan és mivel telnek a napjaid azóta, hogy kiderült, te képviseled hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon? Megy a felkészülés ezerrel, vagy most még leginkább csak lélekben hangolódsz a bécsi fináléra?

- Minden van, csak nyugi nincs. A Dal óta minden napom legalább 10-12 órában Bécsről szól, sok a kötelező feladat: interjú felkérések, valamint zajlik a háttérprodukciós munka is, úgyhogy lassan már az állóképességem határait feszegetem. Talán meglepő lehet, de a tényleges próbák majd csak mostanában kezdődnek el, erre ugyanis eddig nem volt időnk. Közben koncertjeim is vannak, szóval nincs idő unatkozni.

A Wars for Nothing nem csak a zsűrit és a hazai közönséget nyűgözte le, hanem tudomásom szerint Hollandiában is a mindennapok részévé vált.

- Ez annak köszönhető, hogy a dalszövegíró – Bori Sára Heléne - félig holland származású. Valahogy ennek híre ment ott, elkezdték hívogatni a legnagyobb holland médiumok, kiment hozzá a híradó is, ő meg szinte rémülten hívott engem egyik nap, hogy nem érti ezt az egészet, valóságos istennőként kezelik (nevet). Kiderült, hogy a dal sikere nemzeti büszkeség holland szemmel nézve; ráadásul ők nagyon nagy Eurovízió fan országnak számítanak, és így lesz még egy induló, akinek pluszban drukkolhatnak. Ez a megbecsülés és szeretet maximálisan kijár Sárának. Egyúttal bízhatunk abban, hogy a holland emberek Bécsben is támogatni fognak a szavazatukkal.

A Parfüm című dalod francia nyelvű változatban is elkészült, és nem titok, hogy szívesen énekelsz francia dalokat. Nem egy legendát hallani a francia nyelv nehézségéről, de vajon neked mennyire gyűlt meg a bajod az elsajátításával?

- Aláírom, tényleg talán a legnehezebb európai nyelv. Sok szerkezetet kell fejben tartanod, és ha beszélni akarsz, lemegy a nap, mire összeállítasz magadban egy mondatot (nevet). Rengeteget kell gyakorolni, én is akkor kezdtem el igazán fejlődni, amikor 1 évig kint éltem Párizsban, akkor kezdtem el összefüggően beszélni. Az, hogy előtte itthon heti három órám volt a suliban, a nyelvtanra felkészített, de ahhoz, hogy érdemben megszólaljak, édeskevés volt. Ezt a nyelvet talán nem is lehet úgy megtanulni, ha nem éltél kint egy ideig.

Több helyen nyilatkoztál már arról, hogy hiába volt gyakorlatilag világszerte sikeres a Parfüm, a hazai kereskedelmi rádiók – stílusosan szólva – a fülük botját sem mozgatták érte. Egy lemezzel, számtalan koncerttel és A Dal első helyezésével a hátad mögött érzel némi elégtételt?

- Nem vagyok az a típusú ember, aki nevet a markába. A lényeg, hogy legyen végre szemléletváltás a hazai zenei életben. Remélem, hogy a mi generációnknak sikerül ez. Itthon teljesen kétpólusú a színtér: van a mainstream vonal, meg az alter under, és a kettő között nincs átmenet. Pedig én pont ez az átmenet lennék. Egyik kategóriába sem passzolok igazán, pedig populáris, amit csinálok, és ezzel együtt minőségi is. Ne érts félre, nem panaszkodom, hiszen szerencsére működik a karrierem, csak hát ez akkor is vicces… De biztos vagyok benne, hogy idővel itthon is megváltoznak dolgok.

Tudod, nagyon tetszett, hogy A Dal döntője utáni stúdióbeszélgetés alatt a legnagyobb nyugalommal belemajszoltál a tortádba. Olyan pillanat volt, amiből az jött le, hogy a hirtelen jött felhajtás közepette is tudsz ember maradni…

- Mert én ilyen vagyok. Vannak olyan művészek, akik mások a színpadon és a hétköznapi életben, de nálam közel áll a kettő egymáshoz: nem viszek fel mást a színpadra, mint amilyen valójában vagyok. Vannak, akik rock dívaként élnek le egy életet, nekem viszont az a szerepem, hogy az vagyok, aki vagyok. Talán ez a rizikósabb út, mert így nem tudsz elbújni egy álarc mögé, mindig a saját bőröd viszed a vásárra; de tőlemhiteltelen lenne, ha máshogy viselkednék. És számomra nem is erről szól az éneklés. Túl sok olyan énekesnő van, aki kastélytoronyban él és megközelíthetetlennek mutatja magát. Furcsa lehet, amit mondok, de önmagában nem tartom nagy dolognak, hogy énekesnő vagyok. Aki ahhoz ért, hogy finom kenyereket süt, az legyen pék, én meg ezt a szakmát tanultam meg. Vallom, hogy mindenki találja meg, hogy miben jó, mit szeret csinálni, és utána azt tudja értékén kezelni.

Elég szerencsétlen helyzet, hogy a magyar közönségnek van egy Bogija és egy Boggie-ja. Kell még magyarázkodnod néha, hogy akkor te melyik is vagy a kettő közül?

- Tavaly volt ez nehéz szitu, mert szinte egyszerre futott be a Parfüm és Bogi dala, a We All Tele volt velünk a sajtó, és ez bizony okozott zavarokat. Kaptam meghívást diszkókból húsz perces haknikra, meg hogy vigyek zenei alapot, és ilyenkor mondta a menedzserem, hogy én nem az a Bogi vagyok, mert én csak élő hangszeres fellépéseket vállalok. Bogin is azt látom, hogy elszánt, nagyon céltudatos, és meggyőződésem, hogy mindketten talpon tudunk maradni, nem vetjük vissza egymás karrierjét.

Ha most megkaparinthatnám az mp3 lejátszódat, milyen dalokat találnék rajta?

- Nem tudnál mit megkaparintani, mert nincs mp3 lejátszóm (nevet). Spotify-t hallgatok, és ott is főként teljes albumokat. Ami most sokat pörög nálam, az a legutóbbi Norah Jones lemez, aztán a Szőke Szandra Quintet, ami egy kortárs, fiatal énekesnő formációja, de szeretem Jónás Verát és Petruska Andrist is. Figyelem a saját korosztályom, mindegyikükkel jóban vagyok, kimondottan érdekel a pályafutásuk. De szólni szokott nálam Szeder-Szabó Kriszta is, aki egyébként velem énekel a Wars for Nothingban; neki is van most egy 7 számos EP-je. Ha viszont kicsit „erősebb” zenét akarok hallgatni, akkor Beyoncé 4 albumát veszem elő, ami nagyon energikus, már-már agresszív muzsikát rejt.

Amennyiben visszamehetnél az időben, és találkozhatnál a gyermekkori önmagaddal, szerinted mit kérdezne tőled a Csepelen cseperedő kis Bogi?

- Hú, nem tudom, mit kérdezne, de ha végignézek az eddigi kis életemen, az egy valódi csoda. És ezt mind magam értem el, magam dolgoztam meg érte. Kiskoromban is nagy terveim és vágyaim voltak, de sokkal nehezebbnek gondoltam a jövőt. Most nagyon elégedett, boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Amúgy ha kislányként láttál volna, nem biztos, hogy el tudtál volna képzelni énekesnőként (nevet). Aztán gimiben elkezdtem nyirbálni a vágyaim: minél többet megismersz az életből, rájössz, hogy nem is olyan egyszerű, mint ahogy korábban hitted. Szóval szerintem pacsiznék a kislánykori önmagammal, aki azt mondaná: „”Ez az Bogi, megcsináltad!”. A főiskolás önmagamat meg egy kicsit leteremteném, hogy „lám, lám összehoztad, nem kellett volna úgy leértékelned magad”. Kiskoromban egy fogalmazásban azt írtam le, hogy világhírű énekesnő akarok lenni, a célom pedig egy New Yorki koncert. Tavaly eszembe jutott ez az irományom, mikor valóban New Yorkban adtam koncertet. Sokszor nehéz, hogy ne térjünk le a megálmodott útról, ne adjuk fel, ne kezdjünk el B opciót keresni; ehhez rengeteg szeretet és támogatás kell. De alapvetően az ember saját magának teremti meg a vágyait: hiszek benne, hogy képesek vagyunk elérni, amit szeretnénk.