Egy romániai magyar kamaszlány szemével mutatja be a rendszerváltás zűrzavarát Dragomán György régen várt regénye, a Máglya. A Magvetőnél megjelent könyv kötelező, és nem csak azoknak, akik 1990 forró hónapjaira kíváncsiak.

Emma úgy válik felnőtté, egyik pillanatról a másikra, ahogy hazája, Románia Dragomán György új regényében, a Máglyában. Szülei a forradalom előtt nem sokkal autóbalesetben meghalnak. A magára maradt kamaszlány bizonytalanságát pedig az sem enyhíti, hogy az árvaházból soha nem látott nagyanyja veszi magához. Az író harmadik regénye Románia és Emma felnőttléte legelső évének krónikája, a felszabaduló vágyak, a kegyetlen csalódások és az új helyzetben a régmúlt mélyéből feltörő emlékek gyűjteménye.

Az alaphelyzet ismerős lehet Dragomán nemzetközi sikert aratott, 2005-ös regényéből, A fehér királyból. Ám amíg ott egy kiskamasz fiú történetei állnak össze a Ceausescu-rendszer utolsó időszakának szomorú valóságává, az író most egy kamaszlány életén keresztül mutatja be 1990 zűrzavarát. Bár végig Emma félig még gyermeki szemével látjuk a világot, a sokat látott, a kényszerű feledés és a görcsös emlékezés között őrlődő nagymama egyenrangú szereplője a regénynek. Talán érdekesebb is: ami A fehér király fiújánál markáns, önmagukban is katartikus történetek sora volt, a nagymama drámája erőteljesebb, mint Emma lelki és testi fejlődésének líraibb, mágikusabb leírásánál.

Olvasóként nehezebb is volt belehelyezkedni a történetbe – sokáig tartottam attól, ez amiatt van, hogy az író mindenáron női szemmel próbál gondolkozni, ami nőként nem tűnt túl hitelesnek. Szerencsére kiderült: a Máglya lassabb sodrású történet, mint A fehér király, de ez a sodrás a végére sokkal erőteljesebbé válik. Nem is csak a forradalom után a sokáig elnyomott társadalomban feltoluló indulatok fokozzák az erejét, hanem azoknak az emlékeknek a felszínre kerülése is, amelyek csaknem fél évszázadon át feszítették ezeket az embereket.

Pedig Emma ebben az erősödő viharban csak egy 13 éves lány életét szeretné élni: beilleszkedni új környezetébe, szép ruhákban járni, megtalálni a szerelmet. Ehelyett egyik talánnyal szembesül a másik után – az író a válaszok sorát kínzóan lassan adagolja nekünk is. Ám ahogy összeáll a kép, és ahogy kiteljesedik a kirakós, úgy vágyunk rá, bár kevesebb eleme került volna a helyére.

Závada Pál a Természetes fénnyel a magyarországi etnikai ellentétek valamiért soha meg nem írt nagyregényét publikálta tavaly, Dragomán György pedig a Máglyával a rendszerváltás zűrzavarát fogta össze. A huszadik századi történelem két alapművét adta 2014 – őszintén reméljük, saját múltunk felfedezésében az idei év is tartogat majd két legalább ilyen színvonalú meglepetést.