A Magnum fotóügynökség ikonikus képei után most a magyar társadalom „ikonjait” mutatja be a Capa Központ. Hazai fotósok harminc képsorozata feltűnő vagy éppen tipikus magyarokat mutat be, átfogó képet adva a minket körülvevő emberekről.

Ha van félrevezető párosítás, ez kétségtelenül az: a Bőrödön viseled című kiállítás „arcaként” tűnik elő Pillangó, a tetőtől talpig tetovált férfi. A Capa Központ most nyílt tárlata azonban alcíme miatt is kiérdemli a félrevezető címkét: a „Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai” meghatározás alapján poros romkocsmák és poros íróasztalok között ingázó esztétákat vizionálnánk, ám szerencsére a Nagymező utcában nem ezt láthatjuk november 2-ig. Hanem a magyar társadalmat, annak más-más, eredendően mégis mindannyiunk számára rokon arcát a nyolcvanas évektől mostanáig.

A félrevezető jelző önmagában is megáll: a harminc fotósorozat azt mutatja be, milyen arcunkkal állunk ki a világ elé. Milyen ruházatot, milyen viselkedést, milyen helyzeteket pakolunk ki életünk kirakatába.

Az Urbán Tamás kamerájával megörökített Pillangón, a nyolcvanas évek már említett figuráján kívül láthatjuk itt az első magyarországi szépségversenyek résztvevőit: az elsőt megnyerő Molnár Csilla Andrea öngyilkossága, vagy az 1991-es „nyerő páros”, Rába Tímea és Bálint Antónia Dér András és Hartai László dokumentumfilmjében és Cseke Csilla képein tűnik fel. Láthatjuk azt a legendás fotósorozatot is, amelyen Csehák Judit egészségügyi miniszterként és az MSZMP KB-tagjaként 1988-ban szokatlan módon tárta közszemlére magánéletét, de feltűnnek a pesti éjszakai élet legendás figurái, a Fekete Lyuk punkjai, Király Tamás divattervező, vagy Zsuzsi és Torgyán, a transzvesztiták is.

Talán ennél is érdekesebbek azok a képek, amelyek tűéles képet festenek a nagy magyar átlagról. Barakonyi Szabolcs egyik sorozata a te apádat és a te szomszédodat mutatja be, aki minden hétvégén kényszert érez arra, hogy valamilyen – lehetőleg minél nagyobb zajt keltő eszközzel – ténykedjen a ház körül. Mert nincs is annál szexisebb, mint amikor egy pocakos, félmeztelen férfi beindítja a fűnyírót. A másik pedig a jó magyar lagzinak az a lenyomata, amelyet az esküvői fotós az agyonretusálás helyett inkább kidobott volna. Aztán Hajdú D. András képein láthatjuk a pesti bulivilágot néhány éve alaposan felforgató brit legénybúcsúturistákat, Kurucz Árpád fotósorozatán pedig olyan kisfiúkat, akik férfiasságuk csíráját (vagy annak illúzióját) előrángatva játszanak háborúsdit egy mogyoródi táborban. Fabrícius Anna akcióhősként ábrázol kalauzokat és pékeket, akiknek az ereje láthatóan az egyszerű uniformisban rejlik.

A magamutogatással rokon nőiesség és az erőfitogtatást rejtő férfiszerep közhelyessége ráadásul egy pillanatig sem zavaró a képsorozatokon, ami a remek, a társadalmi sztereotípiákat pontosan bemutató, vagy éppen kifigurázó fotósok érdeme. És hogy hol húzódik a határ a másság és a szimpla exhibicionizmus, a társadalmi normák kényszerű követése és a körülöttünk lévő világba szürkülés között? Talán pontosabb választ kap, aki megnézte a Capa Központ kiállítását.